Zenekari Hangolás | Szólóhangolás | Terc-kvart hangolás | Kvinthangolás | Felső C húros hangolás | Zenekari próbajáték
Ahogy változtak a korszakok, úgy változtak a legmélyebb vonós hangszer hangolásai is. Régen a játszanivaló szerint hangolták sok esetben a támasztó basszust játszó hangszereket. Minden bizonnyal még a klasszikus korban is előfordult ilyen eset. Dr C. Nicolae 1816-ban „A nagybőgőn való játék” címmel megjelent cikke 12 különböző hangolást számolt, habár, mint azt ma már tudjuk, ennél lényegesen több volt akkoriban forgalomban. A húrok hangolása a nagybőgőn legoptimálisabb játszhatóságot jelenti. Mára, a XX., XXI. században már csak két fő irányról (zenekari és szóló) beszélhetünk, illetve csekély számú mellékirányzatokról, melyet pár igen elszánt és a régi hangolásokat életben tartó nagybőgős szólista játszik. Itt láthatunk egy kis áttekintést a ma használatos nagybőgő hangolásokról, illetve azok sajátosságairól.
KVARTHANGOLÁS
Zenekari Hangolás
A ma zenekari hangolásnak nevezett E-A-D-G kvarthangolást (lentről felfelé) B. Bismantova említi 1694-ben, az akkor favorizált G-A-D-G nagybőgő hangolás alternatívájaként. Habár ő 1750 és 1790 között Franciaországban elterjesztette ezt a módszert, mégis még további 100 évnek kellett eltelnie ahhoz, amíg normaként elfogadottá vált. A Kvarthangolás a 19. század közepe táján érvényesült. Előtte különféle kivételezések voltak, túlnyomórészt a kvinthangolás számára három és négyhúros változatokban. Ma a nagybőgősök túlnyomó része az E-A-D-G hangolást választja, a nagybőgő iskolák is ezt tanítják univerzális jellege miatt. Nem érzékeny egy hangnemre sem, jól alkalmazkodik a kéz méretéhez.
A zenekari kvart hangolás tematikája követi kvinthangolásos társaiét, miszerint két üres húr között sok esetben ne legyen fekvésváltás, ezért az irodalom nagy része kényelmesen játszható. Átfogó hangterjedelme is sok zenekari műben működik. A hangszer - mérete ellenére - a kvarthangolással maradt jól játszható, ugyanis egy nagyszekund átfogásához már a teljes balkézre szükség van. E hangolásra azonban a komponisták csak kis része volt tekintettel, ami kétségtelenül nem ritkán a legrosszabb zenei kompromisszumhoz vezetett, sajnálatos példa Johannes Brahms művei, amelyek dallamvonala megtört, ha kontra E alá vezette. Ez az ok, valamint, hogy a régi zene követelményeinek megfelelhessenek, Carl Otto „feltalálta” 1880 körül az öthúros nagybőgőt C(H)-E-A-D-G hangolással és találmányát szabadalmaztatta is. (Természetesen már rég óta létezett öthúros hangszer, ő volt az első, aki szabadalmaztatta.)
Az ötödik húr segítségével nem kell lemondani a fontos mély hangokról. Egy jól megtervezett és kivitelezett öthúros hangszer teljes értékű tagja a szimfonikus zenekarnak, bár mindenképpen kissé nehézkes rajta a játék, gyakorlott játékosra van szükség. Ha a hangszert nem eleve öthúrosra tervezték, hanem – az igényeknek megfelelve – átépítették, akkor a játékos nagyon sok nehézséggel találhatja magát szemközt. Ha nem elég keskeny a korpusz C íve, a szélesebb játszó felület miatt a vonó beleakadhat a csúcsokba. A nagyobb húrnyomás és a láb nagyobb mérete miatt a hang megszólalása és csengése rosszabb, az E húr hajlamos befulladni, a hangokat nehezebb lefogni. Ha keskeny a fogólap, a húrok közelebb lesznek egymáshoz, a húrsíkok is veszélyesen közel kerülhetnek egymáshoz, ami a játékmódot érthetően mind a bal mind a jobb kéz számára megnehezíti.
Az öthúros alternatívájaként a legmélyebb húr meghosszabbítására szolgáló gépházon kívüli konstrukciókat fejlesztettek ki. Ezek azt a célt hivatottak betölteni, hogy a négyhúros hangszer előnyeit megtartsák, a mély hangok megszólaltatásának lehetőségével. A legegyszerűbb konstrukciókon egy hosszított fogólap található a csiga végéig, s a gépházban „keresgélve” kell az adott mély hangot megszólaltatni. Ritmikus, gyors játékra ebben az esetben nincs mód. A legfejlettebb konstrukciók úgy lettek kifejlesztve, hogy az E húr mellett fél fekvésben, négy billentyű nyomkodásával lehet a mély hangokat megszólaltatni. Nagy probléma, hogy intonációs korrekcióra itt egyáltalán nincs mód, ugyanis egy mechanika fogja le a hangot a húr egy előre meghatározott pontján. A lefogó billentyű fáradása esetén, vagy a hangszer bármilyen kis deformálódása következtében az egész rendszer változik, amit a merev mechanika nem tud lekövetni, elhamisodik. C mechanika pártolói szerint egy négyhúros hangszert „extráznak” fel mély hangok megszólaltatására, így két hangszert egyesít, akár szólót is lehet vele játszani. Mindenképpen megoszlanak a vélemények, hogy az öthúros vagy a C mechanikás hangszerek válnak be jobban zenekarban. Az biztos, hogy angolszász területen illetve Észak- és Nyugat Európa egyes országaiban a C mechanika igen elterjedt.
Szólóhangolás
A szólóhangolás alatt a Fisz-H-E-A húrozást értjük (egy nagyszekunddal feljebb, mint a zenekari hangolásnál!), s gyakran Scordatúrát - egy hangszer alaphangolásának a megváltozását - említünk. Ez a megjelölés nem teljesen korrekt, mert mivel tudvalevőleg ez a hangolás a 19. századig nem volt ismert. A szólóhangolással a nagybőgő a transzponálandó hangszerhez képest D-ben lesz, mert a szólam C-ben van lejegyezve, azonban egy nagyszekunndal feljebb szól. Ez ahhoz vezet, hogy az eredeti hangnem megtartásával, az összműre nézve fals hangnem keletkezik ( pl : Dittersdorf koncert E-dúrban szól, de az eredeti D-dúrban van).
A szólóhangolás a zenekari hangolás mellett egyedülálló variánsként létezik. A XIX. század közepén különböző elvárások, követelmények és pozitívumok hívták életre.
A magas A-húr 1750 után a magasan fejlett szólójáték kultúra miatt elhagyhatatlanná vált, a magasabb hangolást a szólisztikus nagybőgő játék számára előnyként ismerték el, illetve Giovanni Bottesini összes műveiben ezt használta, hogy játéka jobban érvényesüljön és érthetőbb, áthatóbb legyen. Bottesini elementáris hatása a mai napig kihat: azóta csaknem minden nagybőgős komponista a szólójátékot részesíti előnyben. Ez a gyakorlat részévé vált a 20. század komponistái által írt nagybőgőműveknek (mint pl : Hindemith , Tubin, Schuller, Henze és Rota). Mások újra előnyben részesítették az E-A-D-G zenekari hangolást (mint Genzmer, Francaix). Így minden egyes szólisztikusan ambícionált nagybőgősnek legalább két hangszeren kellett tudnia játszani, ha nem akarta a húrokat gyakran cserélni. A zenei oktatásban, Magyarországon a szóló hangolás a bevett és igaz ez Európa nagy részére is.
TERC-KVART HANGOLÁS
A bécsi terc-kvart hangolás (A-D-Fisz-A) reneszánszát éli: 2004-ben először rendeztek ebben a kategóriában nemzetközi versenyt. A Bécsi hangolás ismét új követőkkel gyarapodik. A körülbelül 1750 és 1810 közötti időszakban népszerű hangolás ( F-A-D-Fisz-A ) négyhúros variációjával (amelyet 1697-ben James Talbot is megemlített) lehetséges az erre a hangolásra komponált darabokat hűen visszaadni. Mint a nagybőgő kialakulása fejezetben már említettük, a bécsi klasszika korában megugrott a nagybőgőre írott szóló darabok, koncertek, szonáták száma. Az akkori idők hangideálja egy nyitott, rezonáns hang az üres és flageolet hangok gyakori használata, amire ez a hangolás a leginkább alkalmas volt. 1767-ben keletkezett első koncertjében Karl Ditters von Dittersdorf sok eszközt használt az előbb felsoroltakból (az elsőtől negyedik taktusig a dallamot lehetséges volt lefogott hangok nélkül eljátszani). Mozart, Koncertáriájának a Per Questa bella mano (KV 612) nagybőgő szólamában az üres húrok és flageolettek bőséges használatát írja elő, csak hogy a bécsi klasszika időszakából a szóló nagybőgőre írt kb. harminc darabból két darabot említsünk.
Mégis a terchangolás előnyében rejlik a legnagyobb hátránya is: Mialatt néhány hangnem számára - D-dúr, h-moll, A-dúr , fisz-moll - ez a hangolásmód ideális, addig a többi hangnem számára nehéz, vagy egyáltalán nem praktikus, és nem is kivitelezhető (Az Esz-dúr, c-moll, B-dúr, g-moll hangnemek lejátszásához a hangszert egy félhanggal feljebb kell hangolni) !!! Ezen okból a Bécsi Hangolás mai használatát a történeti előadási gyakorlat pillanatnyi szemszögéből kell ésszerűen szemlélni. Ennek a hangolásnak az egyetemes (bármilyen hangnemben való) felhasználása a behatárolt hangnemek játszhatósága miatt nem lehetséges.
KVINTHANGOLÁS
A nagybőgősök azon kis csoportja, akik a Kvinthangolású bőgőzés reneszánszához hozzájárultak, állítólag hangszerük elbűvölő felszabadulását élhetik át. Red Mitchel, az amerikai jazzbőgős, az új idők első olyan bőgőse volt, aki ezzel kísérletezett. Ritkaságszámba menő kísérleteket folytattak egy kvarthangolású csellóval az ún. új hangolás nyomán: Red Mitchell megfigyelte, hogy a cselló hangja negatív irányba változott meg, ha kvartba volt hangolva, és arra a következtetésre jutott, hogy úgy lehetne megfelelően a nagybőgő hangját pozitívan befolyásolni, ha kvintbe hangolják. Sejtése beigazolódott, és olyan lelkes volt a hangszer nyitott, jól rezonáló hangjáért, illetve hogy a kontra C-t öthúros hangszer vagy bonyolult mechanika nélkül érhette el, hogy technikáját rögtön alkalmazta erre a hangolásmódra. Kétségtelenül improvizáló jazz zenészként előnye van a klasszikus kollégáival szemben. A klasszikus kollégák az előre lejegyzett kottához vannak kötve. Mindezek mellett a kanadai Joel Quarrington is úttörő volt, aki mindenekelőtt azt akarta látni, hogyan tud a nagybőgő életben maradni a C mechanika nélkül. Quarrington nézete szerint, a vonósegyüttesekkel együtt lévő harmonikus intonációt csak a kvinthangolású nagybőgővel érhetünk el: ”Lehetetlenség a kvarthangolású nagybőgőt tisztán behangolni; ha a kvartokat precízen behangoljuk, az É húr túl mély lesz, és a többi vonós hangszer üres húrjaihoz nem fog passzolni…”. Az amerikai Dennis Masuzzo az első lehetett, aki egy, az öthúros nagybőgőn való játékmód szisztematikus bevezetését kiadhatta Playing the Double Bass Tuned in Fifths C-G-D-A(2004) címmel. Ebben első kísérletéről így ír: „Egy olcsó nagybőgőt használtam, hogy a kvinthangolást kikísérletezzem. A felső tónusban olyan mértékű rezonanciát tapasztaltam, amit még sohasem éltem át.”
A kvinthangolás hangbéli előnyei mellett pár elgondolkodtató további: Csak egy hangszerre van szükségünk ahhoz, hogy az egész zenekari-, szóló- és kamara irodalmat eljátszhassuk. Nem szükséges, hogy egy E-A-D-G hangolású, egy Fisz-H-E-A hangolású, hovatovább egy öthúros nagybőgő a rendelkezésünkre álljon. Az 1800 előtt írt szólódarabok eredeti előadásmódját lényegesen könnyebb eljátszani, mint kvarthangolású nagybőgőn. Mindig eredeti hangolásban vagyunk, nem kell többé transzponálni, mint a szólóhangolásnál.
A hátrányok a két üres húr közti nagy távolságokból adódnak: szekund vagy kisterc kettősfogás, csak nehezen kivitelezhető (mialatt a kvart, kvint, szextfogások jobban fekszenek) illetve pár hangnem (!) nem igazán előnyös. Számos mű van, amit az évszázadok óta elfogadott kvarthangolásra írtak, ezeket kvinthangolásban csak nehezen vagy egyáltalán nem lehet eljátszani. Több fekvésváltás csak a hagyományos ujjrend-rendszer használatakor szükséges (a négy ujj technika alkalmazásával inkább kevesebb szükséges), azonban így is működik ez a hangolási módszer, amit Dennis Amuzzo és Professzor Silvio Dalla Torre is bizonyít. Kérdéses azonban, hogy hosszú távon mennyire megerőltető a kéznek ez a játékmód. Az bizonyos, hogy kiskezűek nincsenek ennek a technikának az elsajátításánál előnyben, nekik inkább nem ajánlott!
Felső C húros hangolás
Ez a nagyon ritka 4 (A-D-G-C) vagy 5 (E-A-D-G-C) húros hangolás zenekari és szóló játékban jelentősen megkönnyíti a játékot felfelé, ugyanis a G húr felett egy kvarttal található a magas C húr. Kifejezetten szóló bőgősök alkalmazzák napjainkban virtuozitásuk fokozására, ugyanis így a cselló irodalom egy része is játszhatóvá válik számukra. Mivel a korpusz a mélyebb hangokra optimális, ezért a kis testű hangszereken működhet ez a rendszer jobban. A felső C- húr beszerzése nehézkes, bár nem lehetetlen. A hagyományos hangolás mellett Katalin Rotartu és Miloslav Gajdos is használja ezt a húrozást.
Zenekari próbajáték
Ki-ki tanuló évei alatt kitűz maga elé egy célt, melyet megvalósítani igyekszik, ezért gyakorol, képezi magát. Íme egy sor tipp azoknak, akik egy zenekari állást jó eséllyel meg szeretnének szerezni.
Magyarország vagy külföld?
Ezt fontos eldönteni, kezdjük a külfölddel. Külföldön legtöbbször meghívásos rendszer van érvényben ahol egy életrajz, egy motivációs- és egy ajánló levél alapján döntik el, hogy kit hívnak meg játszani. Ritkán adott művekből felvételt kell készíteni, s ezt is továbbítani. Nagyon fontos tehát a jó ajánló levél és a korrekt, őszinte motivációs levél. Aki külföldön szeretne elhelyezkedni, már tanulmányai alatt figyelnie kell arra, hogy olyan kurzusokra jusson el, ifjúsági zenekarokba kerüljön be, és olyan tanárokkal kerüljön kapcsolatba, amelyek neve ér valamit külföldön. Szakmailag nagy segítség lehet egy egyszerű vidéki kurzus is, de az életrajzba is be kell írni valamit, mégpedig a valóságot. Ha eljutott az illető odáig, hogy meghívják, tájékozódjon, hogy az adott zenekar melyik darabot hogyan szereti játszani. Hallgasson tőlük Youtube videót, vagy CD-t ha elérhető. Sőt, az egyes szólamoknak is van általában egy egységes Dittersdorf és Bottesini koncert elképzelése, amivel jó, ha tisztában van a jelentkező. Ritka esetben előfordulhat, hogy előírják a vonófogásmódot. Az is előfordul, hogy kérik, hogy zenekari hangoláson játsszon az illető.
Magyarországon ilyen nagy megkötések nincsenek, mindenki jelentkezhet vonófogásmegkötés nélkül. Informálódni is sokkal könnyebb, az adott zenekar szólamvezetőjével is lehet konzultálni, esetleg egy meghallgatást/órát kérni, ami nagyon megéri a későbbiekre nézve, még ha esetleg nem is sikerül álmaink állása.
Zenekari vagy szóló hangolás?
Ha a próbajáték kiírásban nem foglaltatik benne, hogy ez vagy az kötelező, akkor a jelentkező szabadon választhat. De ez nehéz dilemma elé állítja a résztvevőt. A tapasztalat azt mutatja, hogy jobb, ha a zenekari állások eredeti hangnemben vannak, ezért a koncert szintén. Mindenképp olyan zenekari hangolású bőgőt válasszunk a próbajátékhoz, ami könnyen játszható, nem csörög, világosabb hangszínű. Ha körülményes a bőgőn a játék, az a teljesítményre is kihat, és ez az eredményre is rányomhatja a bélyegét.
Paraván
Sok esetben az első forduló paraván mögött van, és igaz, hogy a zsűri nem látja a versenyzőt, de a hangokból nagyon sok mindent le tudnak szűrni. Érdemes a paraván mögötti játékra külön készülni, otthon elpróbálni, hogy még véletlenül se adjunk ki olyan hangot, amivel kizárhatjuk magunkat. A zsűri számára az is világos lesz, hogy választott hangolású hangszerünkön hogyan érezzük magunkat, így fontos, hogy már megszokott legyen a játék. Épp elég stresszt jelent maga a részvétel, illetve hogy egy falnak kell játszani, esetleg egy süket teremmel tetézve.