A nagybőgő beállítása

Bevezetés

Sokan azt gondolják, amit egyszer megcsináltak, az úgy is van. Pedig érdemes kicsit utánajárni, mi az, amin lehet és érdemes változtatni annak érdekében, hogy a nagybőgő jól és kényelmesen játszható legyen.

Ebben a menüpontban megtudhatja az érdeklődő, hogy mely beállításokra kell figyelnie, mit érdemes újra lemérni, min érdemes variálni, hogy komfort érzetünk játszáskor jobb legyen. Mégha könnyűnek tűnne is, lehetőleg ne otthon barkácsoljunk, hanem vigyük el a hangszert hangszerészhez. A gyakorlott szem és kéz sok apró eltérést pillanatok alatt finoman összehangol.

A két fő stílus, amelynek elsődleges fundamentum hangszere a nagybőgő: a klasszikus zene és a jazz (a népzenét most mellőzni fogjuk). Az egyes stílusokban nagyon eltérően játszunk a nagybőgőn, ezért másféle beállítások szükségesek. A klasszikus nagybőgőnél ez tovább tagolódik szólójátékra, szimfonikus és kamara zenekari négy illetve öthúros, esetleg C-gépes játékra, illetve barokk játékra.

A klasszikus területen használt bőgőket elsősorban vonóval szólaltatják meg, ennek kissé érdesebb hangkeltése puhább, lágyabb hangtónusú beállítást igényel, szemben a jazz bőgővel, ahol a pengetés miatt a közvetlenebb, direktebb hangzás a kívánatos - ezt a lélek eltérő beállításával lehet elérni. Amikor vonóval keltjük a hangot, a húrok amplitudója nem pengetésszerűen impulzusos és lecsengő, hanem a vonó gerjesztése révén folyamatos, sőt, ha a darab úgy kívánja, erősítést lehet belevinni, így a húr amplitudója a kezdő berezgés fölé nő. Ezért a lábnál és a fogólapnál a vonóhúzás folyamatosan intenzív jellege miatt magasabb beállítások szükségesek.

A nyak és fogólap beállításai

Egy négyhúros ¾-es bőgőnyak hossza 45 cm, szélessége felül 43-45mm, az öthúros hangszer nyakának szélessége felül 50mm-től indul. Jó esetben a nyak vastagsága állandó a nyakhajlat felé haladva. Az ideális nyakállás nehezen meghatározható, függ a tető plasztikájától és az előállástól (a szakkifejezések magyarázata a Hangszer részei menüpontban találhatók)[plasztikának nevezzük a tető domború kiképzését]. Manapság bevett gyakorlat, hogy az előállás minimum 3-4 cm körüli, így egy közepesen domború plasztikájú hangszer esetében egy négyhúros nagybőgő lába eléri az átlagos, 15,5-17 cm körüli magasságot. Az öthúros nagybőgőknél a láb magassága 17-19,5cm között van. Léteznek olyan nagybőgők, melyek nyakdőlésszögét csavarral állítani lehet, így változtatva meg kissé a magasságokat és erőhatásokat. Azonban ezek igazán kuriózumnak minősülnek.

A klasszikus nagybőgőn a fogólap hossza 87-88cm, fontos keresztirányú íve, domborúsága. Széles bőgőkön kisebb, laposabb ív szükséges, hogy vonós játék közben ne akadjunk bele a C-ívekbe. Viszont, ha túl lapos az ív, könnyen összeszólhatnak a húrok, mivel nem lesznek meg a kívánt húrsíkok. Előfordul, hogy a negyedik húr, az E-húr alatt a fogólap egyenesre van húzva, le van csapva (csapott fogólap). Ezzel azt kívánják egyesek elérni, hogy alacsony beállítások mellett se csörögjön be a mély húr nagy amplitudójú rezgésnél. Ez a módszer jazz bőgőknél nem alkalmazható, hiszen pengetéskor a pengetős ujj beleakad a csapott fogólap élébe, miáltal a játékot lehetetlenné teszi. Ez a technika egyébként is kiveszőben van. A négyhúros bőgőn a fogólap ívének legmagasabb pontja az A és a D húrok között van, a fogólap síkjához képest 1,4-1,6 cm-re. Öthúros bőgőnél (ahol van egy ötödik mély húr a C, vagy H) a fogólap íve 2 cm-t is elérheti, a legmagasabb pontja az A húrra esik. A fogólap itt szélesebb, s általában picit domborúbb, hogy az öt húr síkja kényelmesen elférjen. A fogólap dőlésszögét a nyak korpuszra irányzott szöge – a nyakállás- határozza meg. Laposabbá lehet tenni azonban a fogólap dőlésszögét egy a nyak és a fogólap közé betoldott ék alakú falappal. Vigyázni kell azonban, hogy ebben az esetben a nyak vastagsága megnő az alsó fekvésekben, amitől kényelmetlenné válhat a játék, ezért ritkán alkalmazott módszer.

Klasszikus nagybőgőnél a fogólap lehúzásakor - a húrok rezgésekor fellépő nagy kilengések miatt - egy hosszanti ívet – hohl-t – is kialakítanak. Ez a hohl a legmélyebb pontján ideális esetben csupán 0,5-1mm, azonban igen szükséges, hogy hangszerünk vonós játéknál ne csörögjön be, ezért van, hogy a 2mm-t is eléri. A hohl G-húron a h hangtól g-ig, D-húron fisz hangtól d-ig, A-húron cisz hangtól a-ig, E-húron gisz hangtól e-ig tart. Jazz bőgőnél erre kevésbé van szükség.

Menzúra

Menzúra alatt a lengő húrhosszt – a felső nyeregtől a lábig terjedő húrhosszt – értjük. Itt játszunk a hangszeren. A menzúra hossza nagymértékben függ a korpusz hosszától, hisz a nyak szinte mindig állandó hosszúságú hozzávetőlegesen 45cm. Ez a hosszúság határozza meg a hangok egymástól való távolságát. A standard, kényelmes és jól játszható menzúra 104,5, 105cm-es. A klasszikus bőgőknél a felhasználás célja szerinti felosztás nagy méret különbségeket okoz. Egy öthúros zenekari hangszer nagyobb testű, ezáltal a menzúrája is óhatatlanul nagyobb, 105-110cm-re is felmehet. Ehhez hasonlóan egy szóló játékra szánt hangszer menzúrája a könnyű játszhatóság érdekében akár 104 cm alá is lemehet. Montag Lajos egyik szóló hangszerének - melyet Kovács Lajos készített - 99cm-es menzúrája van. Hatása igen csellószerű! Az, hogy ki mekkora hangszeren játszik szívesen, függ az egyéni ízléstől, a játékos magasságától, testalkatától, kézméretétől.

A menzúra egy fontos tényezője nagybőgőn – és biztos tájékozódási pont - az, hogy fekvésváltások során a nyakhajlatba érve a IV. fekvésben 1. ujjal melyik hangot fogjuk. A hangszerészek kétféle nyak és menzúra beállítást készítenek: D és Esz menzúrásat, sokszor leendő tulajdonosaik kérésére. Az Esz menzúra előnye szóló játékban érvényesül, ugyanis a magasabb hangok könnyebben elérhetővé válnak. Zenekari bőgőkön ritkábban találkozhatunk ezzel, inkább D nyakmenzúrájúak a hangszerek. Az bizonyos, hogy a két menzúra fajta között az átjárás nehézkes, hisz ugyanaz a hang akár 2 cm-rel arrébb is lehet. Ez a tájékozódást nagyon megnehezíti.

A láb és a felső nyereg beállításai - húrnyomás és húrtávolságok beállítása

A láb szerepe kettős: támasztja a húrokat, és átadja azok rezgéseit a tetőnek, korpusznak. Fontos, hogy a láb a menzúra vonalon helyezkedjen el, ha nincs semmi speciális elképzelés a menzúrát vagy a hangot illetően. Alapvető követelmény, hogy pontosan illeszkedjen a tetőre, kellő magasságban legyen a fogólaptól és megfelelő legyen az íve úgy, hogy kényelmes legyen a játék a húrok összeszólalása és csörgése nélkül. A láb a fogólap ívét követi, azonban a mélyebb húrok nagyobb kilengését beleszámítva egyre magasabb lesz a mélyebb húrok alatt. Tehát: a legmagasabb, G-húrnál 5-7mm magasan van a fogólap felett, az alsó húron E-húron ez 8-11, H-húron még magasabb 11-13mm lehet. Jazz bőgőnél az intenzív pengetés miatt ezek az értékek jóval alacsonyabbak és kevésbé mennek fel. A fogólap végénél a két szélső húr a fogólap szélétől 10-14mm-re helyezkedik el, bár ez függ a fogólap fajtájától. Ennek kifutása adja ki a két szélső húr távolságát a lábon. A két belső húr egyenlő távolságra van beosztva a lábon. Kényelmes húrtávolságot ad, ha a lábon 26-28mm-re vannak egymástól a húrok. A két szélső húr távolsága 72-82mm körül mozog, ez természetesen függ a nyak és fogólap vastagságától, öthúros bőgőnél 100mm és több ez a távolság.

A nagybőgő a környezeti hatásokra nagy méretéből fakadóan rendkívül érzékenyen reagál. Hideg-melegre és a magas vagy alacsony páratartalomra teste kitágul avagy összemegy. E jelenségeket a játékos a húrnyomás jelentős - több mm-es - ingadozásaiban tapasztalja. Egyszer csörög-zörög a hangszer, olyan alacsony a húrnyomás, másszor pedig olyan keménnyé, feszessé válik, hogy nehézkes rajta a játék. Azokban az országokban, ahol ezek a heves és gyorsan lezajló környezeti változások állandóak, elfogadottá és természetessé vált, hogy a lábat egy egyszerű mechanikus csavar rendszerrel állíthatóvá tegyék.

Magyarországon lassan van terjedőben ez a környezeti változásokat kiküszöbölő és játékos feltételeit állandóvá tévő módszer. Az állítható láb mellett nyomós érv az, hogy bármilyen feltételek mellett azonos húrnyomással tud a játékos teljesíteni. Ellenzői azt a tényt említik meg, hogy mivel a lábtalpat átvágják, és egy fém csavart tesznek oda, a rezgések közvetlen útja a fában elakad, és a másik anyag hatására megváltozik. A gond az, hogy mindkét tábornak igaza van. Fontos, hogy mindig kényelmes beállítással játsszon a játékos, és az is megkerülhetetlen tény, hogy megváltozott rezgések továbbítódnak a tetőre. A döntést a játékosnak kell meghoznia: a lehetőség adott, nem kell élni vele, de a feltételekkel számolni kell. Ami biztos, hogy a rezgés- mégha meg is változik a csavar hatására - átjut a tetőre, mint ahogy a láb és a lélek továbbadja rezgését is pusztán a pontos illeszkedése folytán. A lábat és a lelket pontosan azért nem ragasztják – egy merev rendszert alkotva -, hogy a rendszer a hangigényekhez állítható legyen, a játékosra szabható legyen, az esetleges építési hibákat kis mértékben korrigálni lehessen. Ha így - egy plussz állítható elemként - gondolunk az állítható lábra, talán már nem olyan idegen. És még két érv: sokféle anyagból, többféle állítható rendszer létezik, érdemes kikérdezni több hangszerkészítő véleményét ők melyiket pártolják és miért. Ha pedig nem tetszik, vagy a hangszer hangja rosszabb lett tőle, egy kis anyagi ráfordítással visszatérhetünk a jól bevált régi lábhoz, de elmondhatjuk, hogy kipróbáltuk.

Andrew W. Brown „A hídmagasítók hatása a hangra” című 2001-ben kiadott kutatómunkájának eredménye az Institut Wiener Klangstil (IWK) laborban további segítséget nyújthat ennek a kérdésnek az eldöntésében. A link innen letölthető.

A felsőnyereg magasságának beállítása és a húrtávolságok kiosztása szintén fontos beállítási paraméter. Az alsó fekvésekben teszi komfortosabbá a játékot. A legegyszerűbb módja a magasság beállításának, ha a húrok és a fogólap közé a felső nyeregnél egy névjegykártya vastagságú papírt teszünk. Éppenhogy be kell férnie. A két szélső húr 5-6mm-re ideális a fogólap szélétől, s a belső húroknak egyenlő távolságban kell lenniök. Öthúros bőgőnél, még ha lenne is bőven hely, mert széles a fogólap, - éppen azért hogy átfogható legyen- a húrok kicsit összébb vannak húzva – mintha csak hozzá tennénk egy plussz húrt és úgy elosztanánk- , a két szélső húr 6-10mm-re kell legyen a fogólap szélétől. Kényelmesnek hat a beállítás, ha a húrok egymástól9-10mm távolságra vannak.

Megemlítendő, hogy a nagy méretingadozások miatt ezek az értékek kis mértékben eltérhetnek, illetve egyéni ízlés szerinti beállítások is lehetnek jók és kényelmesek, úgyhogy bátran kell próbálkozni, keresgélni azt a beállítást, ami a fejünkben megszületett.

Lélek

A nagybőgő lelke: az a kis hengeres lucfenyő hasáb, mely a tető és a hát között a láb talpának közvetlen közelében helyezkedik el, valóban szinte a hangszer lelkét adja. Hisz nélküle a húrok húzóerejéből származó statikai terhelést nem bírná el a tető, s berepedne, beszakadna, de mégha nem is (bár ennek bőgőnél nagyon kicsi a valószínűsége), a hangszer hangja szinte teljesen eltűnne, mert a húrok rezgéseit a szélen lévő kávákon kívül semmi sem adná át az egész hangszertestnek.

A lélek anyaga és elhelyezkedése sarkalatos pont a hangszer hangjának szempontjából, mindkettő kiválasztása kényes és precíz feladat. Ezért ezeket hagyjuk a hangszerészre, ne próbáljuk magunk ki otthon az állítgatást, sok maradandó kárt tehetünk vele hangszerünkben.

A lelket egy speciális eszközzel, a lélekvassal állítják. Ez egy hajlított vaslemez, melynek egyik vége késpengeszerűen van kiképezve – ezzel teszik be a lelket- , a másik vége lapos és lélekátmérőjű kivágatok vannak benne - ezzel állítgatják, forgatják.

A lélek jelentősége vitathatatlan, ezzel arányosan a körülötte levő viták is igen hevesek, állandó témája a hangszerbeállításokról folytatott beszélgetéseknek. A lélek anyagminőségéről, vastagságáról, erezettségéről oly nagymértékben megoszlanak a vélemények, hogy ebben a témában nem lehet pártatlan ítéletet mondani. A lélekbeállításokat övező misztérium, amely minden hanggal összefüggő sajátosságot ennek tulajdonít, mindig fogékony követőkre talál, de ettől most elhatárolódnék.

Ha egy hangszerészt lélekállításra megkérünk, előbb alaposan megvizsgálja a hangszert, meghallgatja a hangját, kikérdezi a tulajdonos véleményét és a szándékát, hogy milyen irányban változtasson, s ekkor talán (!) hozzányúl a lélekhez és pár mm-t változtat a beállításon. De simán lehet, hogy lebeszéli róla a tulajdonost. Ugyanis a léleknek van egy mértanilag meghatározott helye, ahol megfelelően tart és a rezgést kellően átadja a hátnak. Minden további állítgatás csak akkor szükséges, ha a hangszernek hangbéli hiányossága van, s azt próbálják javítani.

A lélek vastagsága általában a lábtalp szélességével megegyező: 19-22mm. A lélek mértani helye eltérő a klasszikus és a jazz bőgőn. A jazzbőgőn direktebb, kopogósabb, keményebb hangra van szükség, a klasszikus bőgőnél inkább hosszabban zengő hangot keressük. Klasszikus bőgőn, a lélek középpontja egyik oldalról a láb középvonalától – a menzúravonaltól - egy lábtalpszélességgel – 22mm-rel – lejjebb, a húrtartó felé, másik oldalról a láb G-húr oldali talpa középvonalának metszéspontjában van. Jazzbőgőnél a lélek mértani helye sokkal inkább a lábtalp alatt van, a lábtalpnyi távolságot csökkentik, akár 10mm-re, amíg a kívánt direktebb, kopogósabb, keményebb hanghatást el nem érik. A lelket függőleges irányban a klasszikus bőgőn a lábtalptól inkább messzebb – az előbb írtakhoz képest 3-4mm-rel lejjebb- helyezik el, hogy a hang zengését növeljék, és a tető rugalmassága megmaradjon, így azonban a közvetlensége csökken.

A lélek keresztirányban történő elmozdítása annak hosszváltozásával is jár. A keresztirányú mozgatás egy kevéssé a gerenda szerepét befolyásolja. Ha az f-lyuk irányába, kifelé van a lélek, akkor a gerenda nagyobb kilengésre képes, a mélyhangok erősebbek, de tompábbak, a magasak pedig keményebbek lesznek. A mértani középtől beljebb, a közép felé mozgatva a gerenda kilengései szűkebbek lesznek, a mélyhangok gyengébbek, de keményebbek, színesebbek lesznek, a magasak kevésbé változnak. Az ezirányú változtatások azonban bőgőnként más és más hangeredményt produkálnak, több általános változást nem lehet megfigyelni. A lélek hosszának apró változtatásával is tudunk a hangszínen illetve a megszólalás közvetlenségén változtatni. Rövidebb lélekkel, mivel az nem feszül, levegősebb hang érhető el, míg kicsit hosszabb lélekkel a puffogó hang válik nyitottabbá. Minden változtatás csak később – akár napokkal később – jelentkezik a hangban, ugyanis a megváltozott rendszernek össze kell érnie. Ezért is nagyon nehéz és kényes művelet a lélek állítása és beállítása.

Érdekesség: Élénken kísérleteztek 18-19 században, hogy a lélek anyaga és alakja mennyire befolyásolja a hangot. Próbáltak dupla lelket, sőt lukat is fúrtak a lélekbe. Ma drága, de divatos a karbonból előállított lélek, melynek fő előnye a gyártó szerint, hogy tized mm-re be lehet állítani a magasságát, hogy soha se feszülhessen, ezáltal javítva a korpusz rezgőképességét.

Alsó nyereg

Az alsó nyereg a húrtartó drót felfekvési pontja, szerepe elsősorban statikai, de természetesen ad át rezgést az alsó tőkének. A leginkább fontos az alsó nyereg magassága – hogy mennyire emelkedik ki a tető síkjából. Ezzel ugyanis a húrtartó dőlésszögét lehet szabályozni – minél magasabban van az alsó nyereg annál laposabb a húrtartó szöge a lábra -, mely az erőkre is hatással van. Ha laposabb a húrtartó dőlésszöge, kisebb a tetőre jutó feszítés, lágyabb érzetet ad a húroknak és a hangszer hangja felszabadultabb lesz. Az alsó nyereg magasságát a hangszerész előre megtervezi, kiszámolva a húrok várható feszítő erejét, bele kalkulálva a nyak dőlésszögét. Ha azonban valami nem a várakozások szerint alakul, itt lehet egy magasabb vagy alacsonyabb alsó nyereggel az erők rendszerén változtatni. Általánosan 8-9 mm magas az alsó nyereg, de ez akár 3 cm-re is magasodhat, illetve lehet egészen lapos, 4-5 mm. Az alsó nyereg általánosan az alsótőkére van ragasztva, oly módon, hogy pont bele passzol a tetőbe. Az alsó nyereg magassága azonban egyáltalán nem mindegy. Számítások igazolják, hogy a nyereg magasságának 1 cm-es emelése 2,2 kg súllyal kevesebb terhet ró a tetőre. Léteznek állítható alsó nyergek nagybőgőre, ami az ábrán is látható.

Egy másik megoldás, hogy a kívánt nyereg nem ragasztva, hanem csavarozva van a tőkéhez, így viszonylag kis fáradtsággal cserélhető egy másik méretű nyereg, ha szükséges.

Húrok

A húrok nagymértékben meg tudják változtatni hangszerünk hangját, így nagyon nem mindegy, mit használunk. A húrok élettartama véges. Jó esetben – zenekaroknál – évente is történhet a csere, azonban 2-3 év után feltétlenül ajánlott. A különféle típusoknak eltérő a belső mag anyaga, a körülfonás anyaga, illetve a gyártási technológiája, más és más a vastagsága, tömege, rugalmassága, az érzet, mikor a játékos játszik rajta. Ahol készül, ott meghatározzák a feszítettségét is. Felhangolt állapotban egy adott húzóerőt generál a hangszerben, ami érzet tekintetében nem elhanyagolandó szempont.

Javaslat: Mielőtt az ember kiadna 60-80 ezer forintot egy új húrkészletre, érdeklődjön, kinél melyik húr hogyan működik, esetleg kérjen kölcsön használt húrokat kipróbálásra, hogy megbizonyosodjon afelől, hogy a hangszer jól fog reagálni a változásra.

Jazzbőgőre általában a szintetikus vagy bél, rugalmas, puha húrokat kedvelik a zenészek, mert a pengetős kezet jobban kíméli, mint a keményebb húrok.

A húrokról bővebben és a húrfajtákról részletesen a HÚROK menüpontban találhatók információk.

Mérettáblázat

A bőgőre a következő, táblázatban összefoglalt méretek érvényesek általában véve. Ettől természetesen eltérhetnek a hangszerészek, attól függően milyen célból építik a hangszert.

Méretek centiméterben	4/4	¾	½	¼
Teljes méret	190	182	167	156
Test méret	116	111	102	95
Lengő húrhossz	110	105	96,5	90
Felső ív szélesség	54	51,5	47,5	44
Alsó ív szélesség	68	65	60	55,6
Nyak+fej	74	70,8	64,7	62,7
Felső szemöldök szélesség	4,6	4,3	4	3,8

Most, hogy hangszerünk beállítható részeit részletesen bemutattam, itt a lehetőség a kísérletezésre! Ne alkudjunk meg kényelmetlen hangszerünkkel, keressük megoldást! Már kis, ámbár szakszerű változtatás is sokat tud javítani hangban, érzetben. Ne mi alkalmazkodjunk a hangszerhez, hanem alakítsuk nekünk tetszővé ameddig lehetséges! Hallgassunk a megérzésünkre és a hangszerészre!

Jó kutakodást!

Forrás:

Lukács Dániel: A nagybőgő felépítése és beállításai, Szakdolgozat, 1998.
Héjja János: Nagybőgőkészítés, Szakdolgozat, 1996.
Bob Gollihur
Double Bass Guide