Bartányi Flóra

1986-ban született Budapesten nagybőgős szülők gyermekeként. A budapesti Bartók Béla konzervatóriumban végzett tanulmányok után 2004-ben felvételt nyert a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem – BA képzésére Szentirmai Antal osztályába. 2008-ban diplomázott kiváló minősítéssel. Még ebben az évben felvételt nyert az intézmény MA képzésére, ahol tanára Kubina Péter volt. Ebben az időszakban mesterkurzusokon vett részt (Michaelstein, Brno) illetve kisegítője volt a Magyar Állami Operaháznak, a Budafoki Dohnányi Zenekarnak, illetve az Óbudai Danubia Zenekarnak. 2004/2005-ben részt vett a Pommersfeldenben rendezett Nyári Zenekari Akadémián.

2009-ben Hannoverbe jelentkezett ERASMUS ösztöndíjjal  Ekkehard Beringer osztályába, s tanulmányait itt folytatva 2010 és 2013 között elvégezte a Master fokozatot. Kiváló minősítéssel diplomázott 2013-ban. Zenekari Master képzésre 2013 őszében jelentkezett Detmoldba Stanislav Anischenko osztályába.

Külföldi tanulmányai alatt számos zenekarnál kapott praktikumi, kisegítői állást, ezek voltak: 2010 – 2012 NDR Radiophilharmonie Hannover, praktikum, 2011 óta Göttinger Symphonie Orchester, kisegítő, 2011/12 Philharmonischen Orchester Hagen (Theater Hagen), szólamvezető helyettesi állás, 2012 Niedersächsische Staatsoper Hannover, Detmolder Kammerorchester, alkalmi kisegítő, Musica Assoluta Kammerorchester, kisegítő, Baltic Youth Philharmonie.

2014-től a Staatstheater Stuttgart időszakos félállású tagja.