Radics Sándor

1972.szeptember 22-én született Budapesten. 13 éves korában kezdett el nagybőgőzni Schunk László tanárúrnál a Szent István zeneiskolában. Miután 1988-ban felvételt nyert a Bartók Béla Zenemű- vészeti Szakközépiskolába, Váci László tanár úr osztályában folytatta tanulmányait. Érettségi vizsgái után, 1992-től szakmai továbbképzésen vetm részt a bécsi Zeneművészeti Főiskolán Prof. Wolfgang Harrer irányítása alatt. Az ezt követő évben felvételt nyert a budapesti Tanárképző Intzetbe, ahol Járdányi Gergely volt a tanára. Főiskolás évei alatt részt vettem a Dohnányi Ernő szimfónikus zenekar és a Danubia ifjusági zenekar munkájában. Ez utobbinak azóta is állandó tagja vagyok. 2002-től a vonó készitéssel, javítással, szőrőzéssel is foglalkozik.