Rácz Ödön

1981-ben született. 8 évesen adta első szólókoncertjén a Zeneakadémián. 1996-ban nyert a Ki mit tud? című versenyen, ekkor figyelt fel rá az ország. Konzervatóriumi tanulmányait Járdányi Gergelynél kezdte el, és a Budapesti Főikolán is nála folytatta. 2001-től azonban Alois Posch osztályába került Bécsbe. 2003-ban a Nemzetközi ARD verseny harmadik helyezést ért el. A Bécsi Filharmonikus Zenekar tagja.2005-től a Bécsi Operaház zenekarában is nagybőgőzik. Több szóló lemeze jelent meg.