Pege Aladár

 

Előadóművész, zeneszerző: 1939-ben született. 1969-ben végzett a Zeneművészeti Főiskolán Montag Lajos és Tibay Zolán növendékeként, később, 1975-től 1978-ig tanult Nyugat-Berlinben, Rainer Zepperitz professzornál, aki Herbert von Karajan szólóbőgőseként játszott a Berlini Filharmonikusoknál. 1963 óta koncertezik. Igaz, akkor még a Zeneakadémián tanult, de rendszeresen fellépett az Egyetemi Színpadon, valamint vidéken. 1964 óta rendszeresen ad klasszikus zenei koncerteket is, s bő egy évtizede a dzsessz CD-k mellett klasszikus lemezeket is készít. 1978 óta a Zeneművészeti Főiskola docense, ma már a Zeneművészeti Egyetem nyugdíjas docense. 1982-ben a New York-i Carnegie Hallban vendégszólista Herbie Hancock együttesében. 1964-ben elnyerte A prágai dzsesszfesztivál virtuóza címet, 1970-ben a montreux-i dzsesszfesztivál legjobb európai szólistája lett. Főbb hazai elismerései: 1977-ben Liszt Ferenc-díjjal tűntették ki, 1986-ban érdemes művész lett, 1999-ben Budapestért Díjat vehetett át, 2002-ben pedig Kossuth-díjjal ismerték el, ő a magyar jazz egyetlen Kossuth-díjasa. Számos lemeze jelent meg mind a klasszikus zenében mind pedig a jazz műfajában.