
1974. május 7.-én Budapesten született, nem zenész családban. Zeneiskolában zongorázni kezdett, majd a veszprémi konzervatóriumba került zongora szakra, ahol énekelni is kezdett, majd itt kezd el nagybőgőzni, Mozsdény Györgynél. 1994-ben felvételt nyer a debreceni egyetemre, Saru Károly tanár úrhoz, melyet 1999-ben fejez be. Klaus Trumf kurzusainak résztvevője. 1998-99-ben fél éven keresztül szólamvezető a Ciprusi Szimfónikus Zenekarban, ezen kívül egyetemi évei alatt játszott még a Debreceni Filharmónikus Zenekarban, a Danubia Szimfónikus Zenekarban, a Mendelssohn Kamarazenekarban, a MÁV Szimfonikus Zenekarban. 1999-ben a Magyar Rádió Szimfónikus Zenekar próbajátékát megnyerte, azóta itt játszik.