Csontos Ferenc

1946-ban született. Zenei tanulmányait Montag Lajosnál kezdte éls fejezte be a Zeneművészeti Főiskolán 1969-ben. Ludwig Streicher mesterkurzusán is részt vett. 1968-ban, 1972-ben Genfben, 1975-ben Markneukirchenben vett részt nemzetközi versenyeken. 1967 óta a budapesti Operaház zenekarának tagja, valamint 1978-tól a Budapesti Filharmóniai Társaság zenekarában is játszik. Rendszeresen koncertezik, fellépett a rádióban és a televízióban is. Több szólólemeze jelent meg. 1989-ben Londonban adott szólókoncertet. 2006-ban ment nyugdíjba.