(1621-1683). Absamban (Tirol) született. A valaha is élt legnagyobb vonóshangszer-készítők egyike volt, akit csak Nicolo Amatival és Stradivarival hasonlíthatunk össze.Kisfiú korában pásztorgyerekként a mezőn szabad idejét faragással töltötte el. Első műve egy fidel volt. Tirolban a paraszti lakosság körében a téli időszakban gyakori volt a faragás, a különböző népi hangszerek készítése. Stainer minden bizonnyal innen szerezte az első tapasztalatokat. Hogy melyik mestertől tanult, az nem állapítható meg. Állandóan visszatérő feltételezés szerint Nicolo Amati tanítványa volt, de ez nem bizonyított. Az viszont tény, hogy a szokásos vándorévek során járt Cremonában és ott készített is egy hegedűt. Az ebben található kézzel írott cégjelzésen olvasható: "fecit Cremonae". 1644 és 1649 közti vándorévei után szülőhelyén, Absamban telepedett meg. Élete végén elmebaj hatalmasodott el rajta, és nagy nyomorban halt meg.A német hegedűkészítés atyjának számít. Fivérei is megbecsült hangszerkészítők voltak. Pompás nagybőgőit Nicolo Amati modelljei alapján készítette. Elsősorban hegedűkészítő volt, de épített basszusgambát és nagybőgőt is. Berlinben van egy pompás basszusgambája,mely csak hatos húrozatával különbözik a nagybőgőtől. Egyik legrégebbi nagybőgője az innsbrucki Ferdinandeumban található. Ezt két ízben is javították, illetve átépítették. így eredeti felépítése már csak nehezen rekonstruálható. Első ízben 1713-ban Jakob Rauch az eredeti hathúrost öthúrosra alakította át, és az eredeti kulcsszekrényt is kicserélte. Másodszor 1779-ben Johann Psener javította és négyhúrosra építette át. Húrszekrényét faragott mórfej díszíti.Koppenhágában a Zenetörténeti Múzeumban található egy hathúros basszusgambája G-C-F-A-D-G (terc-kvart) hangolásban, mely magán viseli a gambacsalád összes jellegzetességeit. Nyomtatott cégjelzése: "Jakobus Stainer in Absam prope Oenipontu 1652". Gondos munka, erős felépítés, szép fa és pompás lakk jellemzi. Húrszekrényén oroszlánfej díszítés látható. A játszólap és a húrtartó csíkos fabetéttel díszített. Teljes hossza mindössze 145 cm.Marnauban a Szent Miklós templomban őrzött hangszerében a cégjelzés azonos az előbbiével, csak az évszám utolsó két tagja olvashatatlan, miután többször is javították, hamisították. A készítés ideje valószínűleg 1649 lehetett. Eredetileg hathúros volt, ám később átépítették négyhúrossá. A lantoktól származó hangnyílása volt, ez azonban a későbbi átépítés során eltűnt. A felső fedőlap két részből áll és jól domborított. A hátlap három darabból van összeállítva, sima és felül csapott. Eredeti hangolása D-G-C-E-A-D lehetett. Az eredeti játszólap 60-63 cm lehetett.Egy másik, 1677-ben készült nagybőgőjét Prágában a Nemzeti Múzeumban őrzik. A Murnau am Staffelsee-i templomban is őrzik egy nagybőgőjét.A húrtartó számára a tiroli mesterek gyakorlata szerint a hangszer alján külön gomb volt, vagyis a húrtartó nem a támasztólábhoz csatlakozott.