(1625 körül-1689 körül) hangszerkészítő, ezermester és nagybőgős volt. Mint ilyen, egyike lehetett a legrégebbieknek. Egyesek szerint kitűnő, mások szerint gyenge nagybőgőket készített. Ennél sokkal jelentősebb tény azonban, hogy négyhúros nagybőgőjét 1676-ban bevezette egy római zenekarba, és így a legelsők közül való volt, akik a nagybőgőt a zenekari játékban alkalmazták. Ugyanebben az évben kiadta Gallería Armonica című kis kötetét, melyben önmagát nem kis büszkeséggel a nagybőgő feltalálójának nevezte. Mindenesetre vitathatatlan, hogy benne a nagybőgőn való játék egyik legrégebbi úttörőjét tisztelhetjük. Heyer szerint 1681-ben még biztosan élt, minthogy ebben az évben egy iratban "decano degli musici de! Campidogiio"-nak nevezték. Fétis szerint több koncertet adott Rómában nagybőgőn. Laborde szerint élete végén Franciaországba Költözött, és ott is halt meg 1689 körül.