1931. július 7-ikén született, és zenei tanulmányait kilencéves korában kezdte zongorán. Hamarosan áttért azonban a nagybőgőre, és Párizsban a konzervatóriumban J. D. Boussagol tanítványaként 1953-ban elsődíjas kitüntetéssel végzett.belépett Monte Carlo Nemzeti Operájába, majd a Francia Rádió és Televízió Filharmonikus Zenekarába. Ezután francia nagyzenekarokban játszott, végül a párizsi Nagyopera szólóbőgőse lett.Nemzetközileg elismert pedagógus.1978-tól a Párizsi Nemzeti Konzervatórium professzora. Azonkívül, hogy Párizsban a Conservatoire professzora, számos nemzetközi szemináriumot vezetett és vezet rendszeresen hazájában (Firmignyben 198l-l983-ban, Montbrisonban 1984-ben, továbbá Nizzában és Párizsban is). Külföldi szemináriumainak, mesteriskoláinak színhelyei: Montreux (Svájc), Koppenhága, Odensee, Aalbord (Dánia), Shawnigan (Kanada), Cincinnati, Aspen, Bloomington, New York (Egyesült Államok), Arvika (Svédország), Man szigete (Anglia). Gyakran szerepel zsűritagként nemzetközi fesztiválokon, versenyeken. Iskolája Le Contrabassiste virtuose címen három kötetben jelent meg.Széles skálájú repertoárja Dittersdorftól a kortárs zenéig terjed. Eddig három hanglemeze készült el. Ezek közül az elsőnek az az érdekessége, hogy egy Gasparo da Saló nagybőgőn játszotta. (Közelebbi leírás hiányában az látszik valószínűnek, hogy a párizsi konzervatórium hangszermúzeumában található, 1580-ban készült négyhúros hangszerről van szó.)Kritikái egyöntetűen dicsérik művészetét. Le Figaro: ?ez a hangszer úgy énekel, akár egy gordonka. Jean-Marc Rollez szonoritása elragadó." La Voix du Hord: ?Ez a virtuóz teljesítmény hosszú időre emlékezetünkbe vésődik." Cologne: ?Jean-Marc Rollez a zene művészetének egy rendkívüli képviselője." Harmonie: ?Jean-Marc Rollez egyszerűen elragadó."