Saint Germaine-ben született 1872. március 24-ikén. A párizsi konzervatóriumban végzett Verrimst-nél 1892-ben. Ekkor a Conservatoire első díjával is kitüntették. Először egy kisebb zenekar tagja lett, majd az Opera Comique zenekarában volt első nagybőgős. Közben a Conservatoireon is tanított húsz éven át.Elsősorban kiemelkedő művésznek és virtuóz szólistának számított. Ilyen minőségében bejárta egész Európát, és mindenütt hatalmas sikereket könyvelhetett el. Kétrészes iskoláját 1920-ban jelentette meg, majd második kiadásban 1925-ben, amikor kiegészítette az öthúros nagybőgőre vonatkozó résszel. Ez az iskola Franciaország határain túl is igen népszerű volt.Nanny mintegy hatvan etűdöt, valamint több átiratot írt, továbbá egy versenyművet és más előadási darabokat komponált a nagybőgő számára. Klasszikusok a nagybőgőn című gyűjteménye ötven átiratot tartalmaz, melyek közül néhányat J. D. Boussagol, illetve Ch. Capon készített. Kreutzer és Fiorillo hegedűre írt etűdjeinek egy részét szintén átdolgozta nagybőgőre. Kitűnő tanítványa volt G. Logerot, aki egyben utóda is lett. Nanny Párizsban halt meg 1942-ben.Logerot, Gaston (1908-?) a Conservatoire tanára volt 1958-tól.