(1856-1931) volt, aki Hannoverben tanult Bontemp és Walter nagybőgősöktől. A hamburgi konzervatóriumban az 1893 és 1924 közötti években tanított. Előzőleg 1874 és 1878 között Mannheimben, majd Hamburgban zenekari muzsikus volt, de olykor szólistaként is szerepelt. A Kontrabassisten Bund egyik alapítójaként ismerjük. Iskolát szerkesztett és etűdöket írt. Zenetörténeti munkája: Ad infinitum] Der Kontrabass, seine Geschichte und seine Zukunft. Ezt az igen nagy jelentőségű, alapvető munkát, amely időrendben is az első a nagybőgővel foglalkozó hangszertörténeti tanulmányok között, 1900-ban adta közre. Nemcsak a nagybőgő történetével foglalkozik, hanem módszertani útmutatót is ad. Warnecke kiemelkedő tanítványai Franz Nijenhuis, Max Kunze és Paul Rahmig voltak.