(1834-1899) Németországban született, és ugyanott kapta zenei képzését. 1861 februárjától első nagybőgős lett a moszkvai Nagyszínházban, de még ugyanebben az évben megkezdte tanári működését is. Felvette az orosz állampolgárságot, és 1867-től a konzervatórium első tanára lett. A zenekari játékkal 1897-ben felhagyott, de tanári működését egészen 1899. október l-jén bekövetkezett halálig folytatta. A moszkvai konzervatóriumban ő vezette be a német vonófogást,minthogy szülőhazájában ő maga is ezt tanulta és használta. Moszkvában - néhány kivételtől eltekintve - azóta is ezt a fogásnemet tanítják. Több mint harmincéves pedagógiai munkássága során számos kitűnő nagybőgőst képezett ki. Ezek közül a legjelentősebbek A. J. Martinov és V. N. Proszkurin voltak.