Prunner, Josef

(vagy ahogyan Romániában nevezték: Josif) Grazban született 1886-ban. Tanulmányait egy Auringer nevű nagybőgősnél kezdte meg, majd Bécsben Simandlnál folytatta, és Madenskinél végzett 1909-ben.1909-ben egy versenyszerű próbajátékon, Felix Weingartner és Bruno Walter jelenlétében első helyezést nyert, és így a bécsi Operaházban alkalmazták. Még ugyanebben az évben a román kultuszminisztérium meghívása alapján a bukaresti Filharmonikus (ma: Gheorghe Enescu) Zenekarban elfoglalhatta állását mint szólóbőgős. Emellett 1911-től a bukaresti konzervatórium nagybőgőtanári állását is megkapta, és ott ötvenöt éven át tanított. Ez idő alatt számos kitűnő nagybőgőst nevelt fel. Kiemel?kedő tanítványai Thomas Stefan és Wolfgang Güttler voltak.Közben sok hangversenyt adott mind Romániában, mind külföldön. Járt Bécsben, Lipcsében, Berlinben és Párizsban. A kritikusok - köztük Nanny - egyértelmű megállapítása szerint az évszázad egyik legkiválóbb művésze volt. 1923-ban Madenski halála után meghívták a bécsi Zeneakadémia tanári állására, valamint az Operaház vezető nagybőgősének. Nem sokkal később hasonló ajánlatot kapott Berlinből is. Egyiket sem fogadta el, hanem haláláig hű maradt választott hazájához. Iskolát szerkesztett, etűdöket és átiratokat írt.Prunner 1966-ban halt meg.