Zinovics, Vlagyimir Kuprianovics

1912. február l-jén született. Fiatal éveiben autodidaktaként hegedülni tanult. 1931-ben került Moszkvába, ahol Miluskinnál kezdett bőgőzni. Ennek halála után egy ideig Gertovicsnál, később Kozolupovnál folytatta, majd fejezte be tanulmányait 1941-ben. Tanára kitűnő, virtuóz nagybőgősként minősítette. 1953-tól a legjobb moszkvai zenekarokban játszott, majd később gyakran szerepelt szólistaként is.Pedagógiai munkásságát 1943-ban kezdte meg Kozolupov asszisztenseként, de 1945-től már önállóan tanított. Kitűnő eredményei alapján 1949-ben docenssé nevezték ki. Tanári munkáját 1960-ban fejezte be. Több kitűnő nagybőgőst nevelt fel, köztük szerepel A. Leonov, V Seszta-kov, V. Kurnyin és V. Jeremina. Miluskin iskolájának újabb kiadásait ő dolgozta át 1961-1962-ben. Zinovics 1975-ben halt meg.