A11,zarhin, Rogyion Mihajlovics

1931. március 22-ikén született. A leningrádi konzervatóriumban kezdte el tanulmányait 1949-ben, és Kurbatov tanítványaként végzett 1954-ben. Ezután Moszkvában Homenkónálfolytatta, majd fejezte be felsőfokú tanulmányait. Jelenleg a Moszkvai Állami Szimfonikus Zenekarban szólóbőgős és helyettes koncertmester.Rendszeresen ad koncerteket Moszkvában és Oroszország más városaiban szólistaként, illetve zenekari kísérettel. Gyakran szerepel a rádióban is. Hangversenyeiről a kritikák egyöntetűen a legmagasabb elismerés hangján emlékeznek meg. Máris több hanglemeze van forgalomban. Több mint száz átiratot is készített. Az 1957-es VIT egyik művészeti díjá?nak nyertese. Egyik világhírű műsorszáma Mendelssohn Szentivánéji álom kísérőzenéjéből a közismert Scherzo, amelyet fuvoláról írt át nagybőgőre, és ezt hanglemezre is vette. Elméleti munkája az 1978-ban Moszkvában kiadott Nagybőgő című kötetecske, mely a főiskolai oktatás céljait szolgálja.