Nagybogo.HU | Nagybőgősök információs portálja


      Ma 2017. március 29., szerda, Auguszta napja van.     Kapcsolat  Támogatás

Halfpenny, Eric

(1906-?) hangszergyűjtő, teoretikus, nagybőgős és kontrafagottos, akinek elméleti munkái, köztük The Double Bass, illetve A note on the Genealogy of the Double Bass tarthatnak nagyobb érdeklődésre számot.

 
Stadlman, Michael
(1756-1813) osztrák nagybőgős és hangszerkészítő; Bécsben a császári zenekar tagja volt.


 
Zepperitz, Paul Rainer
1930. augusztus 25-ikén született Bandungban, Jáva szigetén. Apja Franz Zepperitz szintén muzsikus volt. Nyolcéves korában kezdett hegedűn tanulni, majd 1945-ben nagybőgőre tért át. Első tanára Arthur Davel, a Düsseldorfi Szimfonikusok tagja volt. 1948-ban ő is belépett a ebbe a zenekarba, majd 1949-től Bonnban a Városi Zenekar szólistája lett. 1951-től a Berlini Filharmonikus Zenekar tagja lett, és itt 1957-től szólónagybőgős volt. Az utóbbi zenekar tagjaiból 1954-ben megalapította a Philharmonisches Oktett Berlin nevű kamaraegyüttest, melyet azóta is vezet. Ezután 1977-ben megalapította a Die Philharmonischen Virtuo-sen Berlin vonós kamaraegyüttesét. A Berlini Filharmonikusoknál húsz évig volt vezetőségi tag.1957-től Nyugat-Berlinben a konzervatórium tanára lett, majd 1959-től professzor a Hochschule der Künstén. Számos kitűnő tanítványa rangos bel- és külföldi zenekarok tagja, illetve elismert szólista. Zepperitz időről időre mesteriskolákat vezet, és így számos külföldi nagybőgős is büszkélkedhet azzal, hogy tanítványa volt.Egy pompás, öthúros, G. M. Bussetto olasz mester által Cremonában készült nagybőgő birtokosa. Ez a kitűnő hangszer már több mint háromszáz éves, ennek ellenére ma is kifogástalan, koncertképes állapotban van.


 

Kuszevickij, Szergej Alekszandrovics
Világhírű nagybőgőművész, zeneszerző és karmester volt. Mint virtuóz szólistát Dragonetti és Bottesini méltó utódjaként tisztelhetjük. Neve legalább nyolcféle változatban ismert. Ő maga is több változatban használta aszerint,hogy Berlinben, Párizsban vagy Amerikában élt. E variánsok közül azt tekintjük hitelesnek, amelyet az orosz nyelvben használnak, ez pedig: Kuszevickij. Ezzel szemben ma hazánkban nevének legcikornyásabb, francia változata, a ?Koussevitzky" a legelterjedtebb.A Tveri kormányzóságban született 1874. július 14-ikén (a Gergely-naptár szerint 26-ikán). Édesapja iparos, de egyben nagy zenekedvelő is volt. Ebben követte őt négy fia, akik valamennyien játszottak valamilyen hangszeren. A családi zenekar rendszeresen muzsikált otthon, de különböző rendezvényeken is fellépett. Mindez azonban nem elégítette ki az ifjú Szergejt, aki elhatározta, hogy zenei pályára lép.1891 őszén három rubellel a zsebében érkezett Moszkvába. A konzervatóriumba nem vették fel, mert nem tudott fizetni. Ezért a Filharmóniai Társaság konzervatóriumába ment, ahol ingyenes volt az oktatás. Itt neves zenekari művészek vezetésével folyt a fiatalok képzése. Kuszevickij zeneelméletet kezdett tanulni, de szűkös anyagi viszonyai miatt ösztöndíjra lett volna szüksége. Ennek előfeltétele azonban egy hangszer tanulása volt. Így választotta a nagybőgőt, feltehetőleg abból az azóta is visszatérő feltevésből kiindulva, hogy e hangszer könnyen és gyorsan megtanulható. Tanára, J. Rambuszek hamarosan felismerte rendkívüli tehetségét és rátermettségét, amit azon a hangszeren árult el, amit voltképpen csak szükségből kezdett tanulni. Rambuszek keze alatt Kuszevickij rövid idő alatt kitűnő eredményeket ért el. Már 1894-ben, mindössze háromévi tanulás után nagy sikerrel lépett fel mint szólista. Többször játszotta például E. Stein Nagybőgőversenyét.Még ugyanebben az évben felvették a Nagyszínház zenekarába. Itt 1901-ben, Rambuszek halála után annak utóda lett a szólamvezetői pultnál. 1902-ben megkapta a megtisztelő szólóbőgős címet. Eközben pedig, 1900-tól tanár lett abban a konzervatóriumban, ahol maga is tanult. 1905-ben kilépett a zenekarból, és tanári állásától is megvált, mert ezeket nem tudta összeegyeztetni a rendszeres hangversenyzéssel.Az első igazi nagy elismerést 1901. március 25-ikén kapta, amikor a moszkvai német klubban rendezett hangversenyen lépett fel zenekari kísérettel. A zenekarkíséretes fellépés minden szólista életében a lehető legmagasabb szakmai elismerést is jelenti egyben. Kuszevickijt ezután gyakran hívták meg a Filharmóniai Zenekar hangversenyeire szólistának. Ekkoriban kezdte meg zeneszerzői tevékenységét is.1902-ben adta első teljes estét betöltő hangversenyét, és mindjárt óriási sikert aratott. Legszívesebben Handel és Mozart arra alkalmas műveit játszotta átiratban, így például Mozart Fagottversenyét. 1905-től természetesen állandó műsorszáma volt saját szerzeménye, a fisz-moll koncert, melyet a világ minden részén azóta is gyakran előadnak. A továbbiakban gyakran lépett fel a kor leghíresebb művészeivel, így Saljapinnal, Rahmanyinovval és másokkal. (Egy tréfás fénykép is fennmaradt, melyen Saljapin bőgőzik, Kuszevickij pedig énekel.)A századfordulón Kuszevickij csodálatos eredményeket ért el. Hatalmas kezei ideálisak voltak az akkori nagyméretű nagybőgőkön való játékra. Azonban gyenge fizikuma miatt hamar elfáradt, gyakran állandó kézfájással küszködött. Emiatt hihetetlen erőfeszítésébe került az állandó gyakorlás. Mindezek ellenére gyönyörűen és utánozhatatlanul kezelte a hangszert. Különösen jobbkéz-technikája volt kitűnő. Érdekes, hogy még tapasztalt, rutinos művész korában is állandó izgalommal, sőt rettegéssel lépett színpadra.1903-ban nagy sikerű európai turnét tett, amelynek keretében fellépett Prágában, Berlinben, Londonban, Párizsban, Lipcsében, Budapesten és másutt is. 1905-ben Németországba utazott, hogy ott karmesteri gyakorlatot szerezzen. Oskar Fried és a magyar származású Arthur Nikitsch voltak mesterei. A Zeneakadémia hallgatóiból szervezett nagy lelkesedéssel zenekart, melyet ő vezényelt. Karmesteri pályafutása így Berlinben kezdődött. Közben állandóan koncertezett nagybőgőművészként is.1905-ben megnősült, egy jómódú teakereskedő leányát, fiatalja Uszkovát vette feleségül. 1909-ben megalapította az Orosz Zeneműkiadót, amelynek kiadványai az Editions Russes de la Musique felirattal kerültek forgalomban. Ennek révén került kapcsolatba Prokofjevvel, Rahmanyinovval, Szkrjabinnal, Stravinskyvel és másokkal.Hazatérve saját zenekart szervezett Moszkvában is. Ettől az időponttól kezdve főképp karmesterként tevékenykedett, és mind ritkábban lépett fel nagybőgőművészként. Oroszországban utolsó koncertjét 1916-ban adta. Zenekarával Moszkvában és az egész országban kiterjedt koncertező tevékenységet fejtett ki. Fesztiválokat rendezett, amelyeken fiatal orosz komponisták és korabeli külföldi avantgárd zeneszerzők műveit vezényelte, propagálta. Zenekarával több ízben - először 1910-ben, majd 1912-ben és 1914-ben - végighajózott a Volgán, és meg-megállva koncerteket adott olyan helyeken is, ahol azelőtt még sohasem járt szimfonikus zenekar.1920-ban végleg elhagyta hazáját, Párizsban telepedett meg. Itt évenként rendszeres koncertsorozatokat indított, ezek voltak az úgynevezett Koussevitzky-koncertek. 1924-ben búcsút mondott az Óvilágnak, és Amerikába ment, ahol a Boston Symphony Orchestra vezetőjeként dolgozott tovább. Neve a modern zene nagy mecénásaként is fennmaradt. Karmesterként sokat tett a kortárs művek népszerűsítéséért. Számos új alkotás született Kuszevickij felkérésére. Ravel az ő megbízásából hangszerelte meg Muszorgszkij Egy kiállítás képei című zongoraciklusát. Ugyancsak Kuszevickij felkérésére írta Honegger a Pacific 231 -et, valamint Stravinsky a Zsoltárszimfóniat, Bartók szintén Kuszevickij megrendelésére komponálta 1943-ban Concerto-ját. Néhányszor fellépett még nagybőgőművészként is, utolsó hangversenye 1929. október 22-ikén volt Bostonban. Cyrus Durgin amerikai kritikus szerint Kuszevickij Dragonetti és Bottesini egyetlen méltó utóda: ?A magas fekvésben nagybőgőjének hangja úgy csengett mint egy gordonkáé, és üveghangjait csodás szépséggel varázsolta elő." Kuszevickij ját?kát számos hanglemez őrzi. A már említett fisz-moll koncerten kívül még több kisebb-nagyobb előadási darabbal állított magának maradandó emlékművet.Pelczar szerint Kuszevickijnek egy 1612-ből származó Amati-bőgője volt, de nem tudni pontosan, melyik Amatiról van szó. Az évszámból ítélve Hieronymus (Girolamo) vagy Nicolo lehetett a hangszer készítője. Ezen kívül egy eredeti Guarneri bőgő is volt a birtokában, azonban hangvers?nyein mindig egy Glaesel-Herbig (Markneukirchen 1889) készítette hangszeren játszott. Játékának fő jellemzői voltak a virtuozitás, a csodálatosan szép hang és a rendkívüli muzikalitás.1940-ben Berkshire-ben zenei központot hozott létre, ahol nyaranként fiatal, tehetséges muzsikusok továbbképzésen vesznek részt. Ennek keretében hathetes tanfolyamot szerveznek karmesterek, hangszeres előadók, zeneszerzők és énekesek részére. A karmesteri osztályt évekig maga Kuszevickij vezette. Itt került kapcsolatba Leonard Bernsteinnel, aki az elsők közt jelentkezett e tanfolyamra, és hamarosan Kuszevickij legkedvesebb tanítványa lett. Bernstein sokat vett át vezénylési technikájából, és Kuszevickij őt tekintette utódának, életműve folytatójának. Bernstein II. szimfóniájának ősbemutatóját Kuszevickij vezényelte 1949-ben Bostonban. Bernstein 1955-ben született fiát Kuszevickijre emlékezve Alexander Sergenek nevezte el.Kuszevickij 1929-ben a Harvard egyetemen irodalmi doktorátust szerzett. Ezenkívül még számos egyetem tisztelte meg díszdoktori Címmel (1926 Brown, 1937 Yale, 1943 Boston). 1924-től a becsületrend lovagja volt, majd 1930-ban a tiszti, 1936-ban pedig a parancsnoki fokozatot is megkapta.Kuszevickij 1947-ben ismét megházasodott, és Olga Naumovát, első felesége unokatestvérét vette nőül. Gyermeke egyik házasságából sem született. 1951. június 4-ikén halt meg.


 

Gallignani, Guido
(1880-1970) olasz nagybőgőművész, zeneszerző, pedagógus, századunk előadóművészetének egyik kimagasló egyénisége volt. Luggo de Romagnában született; tanulmányait Bolognában Marchettinél kezdte, majd Nápolyban Megrinél fejezte be kitüntetéssel.Néhány évig Malmöben dolgozott szólistaként, és az ottani konzervatórium tanára volt. Hamarosan visszatért hazájába, ahol elkezdődött koncertjeinek sorozata. Ezután Európa, Amerika és Afrika számos városában koncertezett. Így fellépett Angliában, Argentínában, Brazíliában, Paraguayban, Uruguayban, és mindenütt kirobbanó sikert könyvelhetett el magának. Egyiptom néhány városában is emlékezetes sikereket aratott. 1937-ben Mexikóban telepedett le, ahol mint zólista és az ottani főiskola tanára dolgozott. Hazájában az olasz lovagrend nagykeresztjével tüntették ki. A kritikák mindenütt a legnagyobb elismerés hangján emlékeztek meg róla. Egy Lorenzo Guadagnini által 1740-ben épített pompás nagybőgő volt a tulajdonában. Mexikóban halt meg 1970-ben, de előtte három évvel 1967. május 17-ikén,tehát 87 éves korában még koncertet adott. Az eddig rendelkezésre álló adatok szerint ez a legmagasabb életkor, amikor egy nagybőgőművész még hangversenyen fellépett.Gallignani számos kompozícióval ajándékozta meg a nagybőgő irodalmát.


 
Torres, Raimundo Juan José
(1864-1904) spanyol nagybőgős és pe?dagógus volt. Madridban tanított.


 

Heiden, Wilhelm
Bonni nagybőgős; 1929-ben a Kontrabassisten Bund egyik alapító tagja volt.