Nagybogo.HU | Nagybőgősök információs portálja


      Ma 2018. január 18., csütörtök, Piroska napja van.     Kapcsolat  Támogatás

Elgar, Raymond

Nagybőgős és teoretikus; tanulmányokat írt a nagybőgő pedagógiájáról, valamint átiratokat is készített.

 
Vasilescu, Vasile
Bukarestben a Gheorghe Enescu Zenekar tagja.


 
Dubois, B.
(1830-?) Párizsban a Nagyopera tagjaként egyike volt azoknak, akik Vuillaume octobasse elnevezésű óriáshangszerén megpróbáltak játszani.


 

Traeger, Paul
Lipcsei nagybőgős; 1929-ben a Kontrabassisten Bund egyik alapító tagja volt.


 

Rambuszek, Josef
(Joszip Joszipovics) volt az egyik legjelentősebb nagybőgőtanár Moszkvában. Prágában született 1845-ben, az ottani konzervatóriumban tanult 1861 -től 1867-ig, és itt is végzett Hrabé növendékeként. Ezután Németországban élt, ahol különböző zenekarokban játszott. 1882-től a moszkvai Nagyszínház zenekarának tagja lett, majd Spekin távozása után szólamvezető. Közben megszerezte az orosz állampolgárságot, és 1890-től a Filharmóniai Konzervatórium igen sikeres tanárává vált. Spekin halála után meghívást kapott a moszkvai konzervatóriumba, ahol azonban már csak rövid ideig, 1901. március 10-ikén bekövetkezett haláláig taníthatott. Kitűnő muzsikus és pedagógus volt. Sok jeles tanítványa közül a legnevezetesebbek D. A. Smuklovszkij és Sz. A. Kuszevickij voltak.


 
Pietsch, Paul
Berlini nagybőgős; 1929-ben a Kontrabassisten Bund egyik alapító tagja volt.


 

Planyavsky, Alfred
(1924-) zenei pályafutását tizenegy éves korában a Wiener Sangerknaben kórusában kezdte el, melynek öt évig (1933-1938) volt tagja. Az 1941 és 1946 közötti években katonai szolgálatot teljesített, illetve hadifogságban volt. Főiskolai tanulmányait a Bécsi Zeneakadémián csak 1946-ban kezdte el és 1952-ben fejezte be. Itt éneket és nagybőgőt tanult. A hangszeren J. Krump volt a tanára, akinél kitüntetéssel végzett. Az 1950 és 1953 közötti években a Wiener Kammerorchester szólistája volt, majd 1954-től a Bécsi Szimfonikusok, illetve 1955-től a bécsi Operaház zenekarának is tagja lett. 1967-től a Bécsi Filharmonikusok zenekarában is játszott. Az 1958 és 1968 közötti években pedagógiai tevékenységet is folytatott, amikor is nagybőgőt tanított magántanárként. Ugyanebben az időben a Wiener Sangerknaben korrepetitora is volt.1952 óta számos cikket, tanulmányt, értekezést közölt mind osztrák, mind külföldi szaklapokban. 1970-ben adta közre Geschichte des Kontrabasses című főművét, mely több mint ötszáz oldalon a nagybőgő történetével foglalkozó eddig ismert legjelentősebb kötet. A monográfia második, bővített kiadása 1984-ben jelent meg. Planyavsky 1974-ben Bécsben megalapította a Wiener Kontrabassarchivot.