Nagybogo.HU | Nagybőgősök információs portálja


      Ma 2017. július 27., csütörtök, Olga és Liliána napja van.     Kapcsolat  Támogatás

Baines, Francais

Feltöltés alatt...

 
Andersen, Anton Jörgen
(1845-1926) gordonkaművész és -tanár volt, de nagybőgőt is tanított harmincöt éven keresztül. Néhány eredeti szerzeménye is készült a nagybőgő számára.STANEK, Eduard (1885-?) a bécsi Zeneakadémián tanult. Ennek alap?ján eleinte 1-2-4 ujjrendszer alapján tanított, de később Bottesini nyo?mán áttért az olasz 1-3-4 ujjrendszerre.


 
Frischmuth, Heinz
Sankt-Gallen-i nagybőgős; 1929-ben a Kontrabassisten Bund egyik alapító tagja volt.


 

Walter, David
Tanára Frederik Zimmerman volt. 1969-től bőgőprofesszor a Julliard Schoolban. Előző tanári állásai: Manhattan Zeneiskola, New England-i Konzervatórium, Shanghai Konzervatórium, Indiana-i Egyetem. Zenekari állásai: Tíz év a Pittsburgh-i Szimfonikusoknál, tizennégy év az NBC Zenekaránál, New York City Balettzenekar. Sok mesterkurzust tart, szemináriumokon vesz részt.


 

Láska, Gustav
(1847-1928) Prágában született és ott is végzett 1867-ben Hrábénál. Századunk kezdetén a legnagyobb virtuózok egyikének számított.1868-tól Kasselban az udvari színháznál lett első nagybőgős, majd 1872-től 1876-ig Sonderhausenban volt az udvari zenekar tagja. 1876-ban karmesterként működött a göttingeni Operaháznál, majd 1877-ben szólistaként szerepelt Berlinben. Az 1878 és 1923 közötti években Schwerinben az udvari zenekar tagja volt, ahol karmesterként is dolgozott. Innen vonult nyugalomba. Éveken keresztül a Bayreuthi Ünnepi Játékok állandó vendége volt. Koncertezett többek közt Ausztriában, Svédországban és Amerikában is. Szólistaként hangja nem volt túl nagy, de rendkívül szép, technikája és intonációja pedig tökéletesnek számított.Pedagógusként is kiemelkedő munkát végzett. Legismertebb tanítványa volt F Tischer-Zeits. Kétrészes iskolájában továbbfejlesztette Housé módszerét. Versenyműveket és előadási darabokat, összesen mintegy negyven kompozíciót írt nagybőgőre. Három operát is szerzett: Der Kaisersoldat, Sünde és Abu Seid.


 
Dauthage, Max
(1862-1939) Simandlnál végzett. Szintén a bécsi Operaház tagja, és Madenskivel együtt SimandI utóda volt. Legjelesebb tanítványa J. Hermann volt. Der Kontrabass und seine Geschichte című munkája kéziratban maradt. Másik zenetörténeti írását, a Der Kontrabass und seine Mannen című kötetet számos fényképpel illusztrálta, melyek a kor legjelesebb nagybőgőseit ábrázolták. Ez is kéziratban maradt, és el is veszett. Létezéséről Malaric beszámolója tanúskodik. Dauthage iskolát szerkesztett, és etűdöket is írt.


 

Trumpf, Klaus
Qörlitzben született 1940-ben. Apja, Wilhelm Trumpf szintén nagybőgős volt a helybeli színházban. Első tanára Görlitzben a színház első nagybőgőse Walter Flegel volt. Berlinben Horst Butternél tanult, akinél 1964-ben végzett. Már ezt megelőzően, 1961-től Berlinben a Staatsoper tagja lett, Jelenleg nyugdíjas, Saarbrückenben és Münchenbendolgozott professzorként.Pedagógiai tevékenységét is 1961-ben kezdte el egy berlini zeneiskolában. 1967-től kezdve Berlinben a Hochschule für Musik tanára. Rendszeresen vezet nyári szemináriumokat, mesteriskolákat. Így 1978-ban Man szigetén (Anglia), 1980-ban Japánban, 1981-ben Trossingenben, 1982-től 1984-ig Blankenburgban, 1983-ban Japánban, 1984-ben Arvi-kában és Helsingborgban. Nemzetközi nagybőgős fesztiválokon, versenyeken gyakran szerepel mint zsűritag. Így 1975-ben, 1979-ben és 1981-ben Markneukirchenben, 1978-ban Genfben, 1979-ben Münchenben, 1982-ben pedig Man szigetén.Zongorakíséretes fellépéseinek se szeri, se száma. Zenekari kísérettel hazájában, a korábbi NDK-ban, valamint Lengyelországban, Csehszlovákiában, Dél-Amerikában és Japánban voltak koncertjei. Gyakran szerepel a német rádiókban is.Mint zenetörténésznek főműve Sperger életének és munkásságának a feldolgozása, melyet részletes tanulmányban tett közzé. Nem kis szerencséjére Schwerinben, ahol Sperger életének utolsó évtizedeit élte, rendelkezésére állt a hatalmas zenei archívum, ahol Sperger eredeti kéziratos kottái és írásai megtalálhatók. Sperger maga nem rendszerezte műveit, ezért ezt a munkát Trumpfnak kellett elvégeznie, és így újabban Sperger művei T. jelzéses számmal jelennek meg. Sperger mindmáig ismeretlen zeneszerző, akinek műveiből alig néhány került kinyomtatásra. Trumpf most minden igyekezetével azon munkálkodik, hogy e hiány be-pótoltassék. Eddig öt hanglemeze készült el és ezeken kizárólag Sperger-művek szerepelnek Vanhal Nagybőgőversenye melletTrumpfnak négy nagybőgője van:1. Martin Stoss bécsi mestertől,2. ismeretlen olasz mestertől,3. ismeretlen mittenwaldi mestertől,4. Sebastian Dallingertől.Ötven nagybőgővonóból álló gyűjteménye is van a XVIII. század közepétől kezdve napjainkig. Ezek közt megtalálható a Dragonetti-féle vonótól a mai modern vonókig minden típus.