Nagybogo.HU | Nagybőgősök információs portálja


      Ma 2018. január 18., csütörtök, Piroska napja van.     Kapcsolat  Támogatás

Bauer János

Az 1919-1945-ös években Budapesten az Operaház zenekarának tagja volt. 1928-tól a Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekarában is szerepelt.
 
Hepke András
Tanárai Bonyhádi József és Szentirmai Antal voltak. 1987-ben végzett a Zeneművészeti Főiskola Budapesti Tagozatán. Tanított a Szent István Zeneiskolában, valamint a Szent István Konzervatóriumban hangszerész munkát végez.


 
Martos Attila
Tanára Janzsó György és Pege Aladár voltak. 1992-től a budapesti 1992-ben szerzett diplomát a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán. 1992-től a Budapesti Fesztiválzenekar ösztöndíjasa, majd 1993-tól rendes tagja. 1995 márciusától a Liszt Ferenc Kamarazenekar tagja. Szívesen játszik régizenét is, 1990 óta rendszeresen fellép az Orfeo Zenekarral. 2003-tól ismét a Budapesti Fesztiválzenekar nagybőgő szólamának a művésze.


 

Suha Antal
Tanulmányait Budapesten kezdte 1993-ban a Budafoki Nádasdi Kálmán Zeneiskolában, Horti Gábor tanár úrnál. Négy évre rá Grazba ment, Johannes von Auersperg-hez (egyetemre). Kiváló professzor volt ő de sajnos 2,5 évre rá ott kellett hagynia családi okok miatt. Ezután nemsokára édesanyjához költözött Angliába. Felvették a Londoni ROYAL ACADEMY-re Duncan McTier professzorhoz ösztöndíjjal. Ott sem tartózkodott tovább két évnél, mert megvonták az ösztöndíjat. 1999.12.11. a Guildhall egyetemen (LONDON-BARBICAN) szerzett előadóművészi(szóló) diplomát. Később meghívták próbajátékra a Budapesti Fesztiválzenekarba , amelyen megfelelt, és a 2000-2001-es szezonban ott volt. A Nemzeti Filharmonikus Zenekarnál volt állásban 2001-2007-ig. 2005-2007 között részt vett a Budafoki Dohnányi Ernő Szimfonikus Zenekar minkájában.


 

Czeizer Pál
1965-től a budapesti Operaház zenekarának tagja, ezt megelőzően 1962-től 1965-ig a Belügyminisztérium Szimfonikus Zenekarának tagja volt.


 
Gyurján Róbert
Veszprémben kezdte nagybőgő tanulmányait Mozsdényi Györgynél, majd a győri főiskolán tanult Cziglényi Ákosnál, a Zeneakadémián 2004-ben diplomázott Kubina Péter növendékeként. Alapítótagja és szólamvezetője a Rómában 2001-ben alakult World Youth Orchestra-nak. 2002 áprilisában a Miskolci Országos Főiskolás Nagybőgőverseny győztese és különdíjasa, 2003 nov. 6-án élő adásban ad szólókoncertet a Magyar Rádió Márványtermében. 2005-től a Miskolci Nemzeti Színház, 2006-tól a Budafoki Dohnányi Ernő Szimfonikus Zenekar nagybőgőse.


 

Pápai László
Budapesten a Belügyminisztérium Szimfonikus Zenekarának (ma: BM Duna Szimfonikus Zenekar) tagja 1965 óta, jelenleg kottatáros és szólamvezető.