Nagybogo.HU | Nagybőgősök információs portálja


      Ma 2017. december 17., vasárnap, Lázár és Olimpia napja van.     Kapcsolat  Támogatás

Zamecnik, Petr

(1920-) a prágai konzervatóriumban végzett O. Sorejsnél. 1951-től 1957-ig hazájában koncertezett, majd 1960-tól 1967-ig pedagógusként működött. Több művet komponált nagybőgőre, köztük egy versenyművet.

 
Krautler, Bruckhart
(1928-) a bécsi Operaház zenekara, valamint a Bécsi Filharmonikusok tagja. Egy hanglemez szólistája.


 
Gregora, Frantisek
(Franz) 1819-ben született Netolicichben (Morvaország). Az első zenei útbaigazításokat a helybeli kántortól kapta, akitől hegedűt és zongorát tanult. Tizenhatéves korától Ceské Budejovicében folytatta tanulmányait, melyeket összhangzattannal és ellenponttannal egészített ki. 1843-ban felvették a bécsi konzervatóriumba, ott A. Sláma tanítványa lett, akitől nagybőgőt és harsonát tanult. 1847-ben végzett, és Beethoven-ezüstéremmel tüntették ki. Életének legnagyobb részét Pisekben töltötte, ahol a dóm orgonistája és karmestere volt, továbbá zenetanár és szerző. Azarhin szerint virtuóz nagybőgősnek számított. 1887-ben halt meg.Széles körű zeneszerzői tevékenységének legnagyobb része az egyházi zene területére esett, de írt színházi zenét, kamarazenét és kórusműveket is. Kitűnő nagybőgősként e hangszer irodalmát is gyarapította. Hét etüdje SimandI normál bőgőre való átdolgozásában ma is közkézen forog. Nagybőgőre írt műveit ugyanis eredetileg mind A-D-G-C hangolású bőgőre írta, minthogy feltehetőleg Housé példája nyomán ő is ezt tarthatta legalkalmasabbnak a nagybőgő virtuóz megszólaltatására. E művek nagy részét SimandI normál hangolású nagybőgőre dolgozta át, és manapság ebben a formában használatosak. Gregora néhány zeneelméleti munkát és tankönyvet is írt.


 

Mossbauer, Raimund
1981-ben részt vett Markneukirchenben a nemzetközi versenyen.


 

Uhlmann, Dieter
Berlinben a Deutsche Staatsoper tagja.


 
Negri, Gaetano
(1832-1909) Nápoly. Negyvennyolc évig tartó munkássága során nagyszámú kitűnő muzsikust nevelt fel. Érdekes, hogy az olasz iskola gyakorlatától eltérően 1, 2, 4 ujjazattal tanított. Legkitűnőbb tanítványai Carmelo Franchi és Guido Gallignani voltak.


 

Jelinek, Miloslav
(1966-) cseh nagybőgős; 1983-ban és 1985-ben részt vett Markneukirchenben a nemzetközi versenyen. Miloslav Gajdos tanítvánxaként végzett. Jelenleg a Brnoi Főiskolán tanít. Számos mesterkurzust tartott Debrecenben, Németországban. Ő maga is rendez nagybőgős mesterkurzust Brnoban. Egy Pöllmann bőgő boldog tulajdonosa.