Nagybogo.HU | Nagybőgősök információs portálja


      Ma 2017. május 30., kedd, Janka és Zsanett napja van.     Kapcsolat  Támogatás
Címlap Nagybőgősök Külföldiek Kiepling, Richard

Kiepling, Richard

Lipcsei nagybőgős; 1929-ben a Kontrabassisten Bund egyik alapító tagja volt.

 
Stengel, Wolfram
Berlinben a Deutsche Staatsoper zenekarának tagja.


 
Tons, Elgar
(1917-) Rigában a Szimfonikus Zenekar tagja, majd 1947-től karmester volt.


 

Andreoli, Giuseppe
(1757-1830) Milánó, a konzervatórium első tanára volt, akit Madenski szerint egyben a szólisztikus nagybőgőjáték egyik úttörőjeként is nyilvántartanak. Az e területen végzett működésére vonatkozó adatok azonban ismeretlenek. Az akkori idők szokása szerint a nagybőgősöknek más hangszeren is kellett játszaniuk. Ez leggyakrabban a fagott és a tuba volt, de más párosítások is léteztek. Így Andreoli a Scala zenekarában nagybőgős és hárfás volt. A három-, illetve négyhúros nagybőgőkkel kapcsolatban figyelemre méltó adat, hogy Andreoli, miközben a konzervatóriumban tanítványait háromhúros nagybőgőn tanította, addig otthon magántanítványait négyhúros instrumentumon oktatta. Nyilván ő maga is felismerte, hogy a négyhúros a jövő hangszere.


 

Krawagna, ALfred
1975-től 1979-ig a bécsi Zeneművészeti Főiskolán Ludwig Streicher asszisztense volt.


 
Krauss, Peter
A drezdai Staatskapelle szólóbőgőse.


 

Müller, August
(1808-1867) az első zenei útmutatásokat apjától, Christian Müllertől kapta, aki nagybőgős és fagottos volt. 1827-ben, tizenkilenc éves korában már a darmstadti udvari zenekar tagja volt, és néhány évvel később szólistaként is fellépett. 1838. december 6-ikán a darmstadti színházban közzeneként bemutatta szerzeményét: Introduction und Variationen über ein Thema von Haydn. 1839-ben Párizsban lépett fel, majd Londonban koncertezett két hónapon át,J. Staudigl basszistával együtt előadta Mozart koncertáriáját, a Per questa bella mano-t. 1847-ben Oroszországban turnézott. 1851 -ben fél évig Londonban az Operaház szólistája volt. Járt Stockholmban, Brüsszelben és másutt is.Barátai Bass-Müller-nek becézték és a zenekarban koncertmesteri címmel tüntették ki. Berlioz emlékirataiban nagy elismeréssel említi meg a hatalmas termetű művészt, aki ugyancsak óriási, négyhúros hangszerén játszi könnyedséggel, nemes hangon szólaltatta meg a legnehezebb részeket is. Müller érdekes elméleti munkája: Über den Kontra-Bass und dessen Behandlung.