Nagybogo.HU | Nagybőgősök információs portálja


      Ma 2017. szeptember 24., vasárnap, Gellért és Mercédesz napja van.     Kapcsolat  Támogatás

Vassura, Ugo

Milanóban a Scala zenekarának tagja.

 
J. Machado Cunha e Silva
Feltöltés alatt...


 
Nicolai, D.J.
immár kizárólag a nagybőgő számára készült iskoláját 1815-ben adta ki, Das Spiel auf dem Kontrabass cím alatt. Ez az írás műfajában az első Németországban. Máskülönben nem nyújt sokkal többet elődeinél. A három-, négy- és öthúros változatokat ismerteti, több különféle hangolásban, például E-A-D-G, G-D-A-E, G-D-A stb. Tehát ismeri mind a kvart-, mind a kvinthangolást.


 

Pfannerer, Ferdinand
Svájci nagybőgős Luzernben; 1929-ben a Kontrabassisten Bund egyik alapító tagja volt.


 

Georgiev, G.
bolgár nagybőgős, T. Tosev tanítványa, a Szófiai Szimfónikus Zenekar tagja.


 
Sankey, Stuart
1927-ben született Los Angelesben. Pályája kezdetén az Indiana Egyetemen 1980-86-ig, a Texas Egyetemen Austinban 1969-1980-ig és a Julliard Schoolban tanított. Jelenleg a Michigani Egyetem professzora. 45. éve tanára, előadója az Aspen Music School & Festivalnak. Négy saját darabját adták ki. Hét évig volt az Amerikai Szimfonikus Zenekar szólamvezetője. Kb. húsz zenekarban játszott New York területén. Mesterkurzusokat tart USA szerte, Japánban, Kínában, Taiwanon. 2000. május elsején halt meg.


 

Storace, Stephen
Olasz hazájából 1748-ban költözött előbb Dublinbe, majd 1758-ban Londonba, és ott 1763-tól nagybőgőszólistaként tevékenykedett. Ő volt a Dragonettit megelőző korszak egyetlen jelentős nagybőgőse Angliában.