Nagybogo.HU | Nagybőgősök információs portálja


      Ma 2017. augusztus 16., szerda, Ábrahám napja van.     Kapcsolat  Támogatás
Címlap Nagybőgősök Magyarok Schmitz Róbert

Schmitz Róbert

1871-ben született. Bécsbe ment tovább képezni magát és Simandl növendékeként végzett 1891-ben. Hazatérve a budapesti Operaház tagja lett 1895-1930-ig. A Filharmóniai Társaság tagja is volt hosszú évtizedeken keresztül. Tanítani 1910-ben kezdett el a Nemzeti Zenedében, amit 1931-ig folytatott. Kiemelkedő tanítványa volt Tibay Zoltán. 1934-ben halt meg.
 
Montag Lajos
1906. május 26-án született Budapesten. Zenész családból származott. Édesapja is muzsikus volt. Édesanyját Weikert Flórának hívták, zongora tanárnő volt. Testvére, Montag Vilmos, az Operaház Zenekarának tagja volt. Középiskolai tanulmányai után 1921-től a Zeneakadémián, Tintner Bertalannál kezdte tanulmányait, majd 1927-ben Schwalm Ferenc tanítványaként kapott művészi oklevelet. Ezután mozgóképszínházakban, varietében, cirkuszban dolgozott, később nagyobb színházakhoz, szimfonikus zenekarokhoz került.1929-ben próbajáték során a Budapesti Operaház Zenekarának nagybőgős tagja lett. Néhány év múlva a szólamvezetői hely megüresedett, ekkor elnyerte ezt a posztot. 1945-ig, majd 1947-től nyugdíjazásáig, 1968-ig itt muzsikált. 1944-ben Lipcsébe utazott az Operaház Zenekarával, és a háború ideje alatt ott dolgozott. Az 1946-1947-es szezonban a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarának szólamvezetője volt. 1961 és 1971 között az Országos Filharmóniai Társaság (mely az Operaház tagjaiból alakult) tagja lett. Ezt a pozícióját nyugdíjba meneteléig, 1968-ig megtartotta. Montag Lajos tehetsége korán megmutatkozott. A zenekari játékon kívül a maga korában egyike volt azoknak, akik a hangszert szólójátékra is kiművelték, így szólistaként szerepelt a Magyar Rádióban, és az akkori hangversenyrendező iroda, az Országos Filharmónia szólistájaként minden évben szóló estje volt a Filharmónia Kamaratermében. Ezen kívül állandóan koncertezett Budapesten és vidéken egyaránt. Kamarapartnere Sebestyén Albert volt. Európa több városában is fellépett (Bécs, Prága, Berlin, Drezda, Weimar, Salzburg, stb.). 1985-ben (79 éves korában) Londonban koncertezett, ahol öccsének, Montag Vilmosnak III. Nagybőgőversenyét mutatta be. Koncertjein gyakran előadta főművét a Mikrokoncert-et is, melynek ősbemutatója 1962-ben volt Budapesten. Hangversenyein sokszor szerepelt zenekari kísérettel. 1963-ban ő volt az egyetlen Európában, aki Dragonetti születésének kétszázadik évfordulója alkalmából emlékkoncertet adott Budapesten. Mindezek mellett komponálással is foglalkozott. Több darabot írt nagybőgőre, melyek között szerepelnek karakter darabok és a híresebb virtuóz darabjai („Mikrokoncert", „Humoresk", „Extrém", „Piéces eccentriques", „Melódia") Etűd nagybőgőre és zongorára", „3 etűd", „Farewell", „Az elkésett vallomás"). Híres gyűjteményes kötete a „Magyar szerzők művei gordonra és zongorára", amely kizárólag magyar szerzők műveit tartalmazza, továbbá 700 gépelt oldalon gyűjtötte össze a nagybőgővel kapcsolatos irodalmat és dokumentumokat. Számos darabját maga mutatta be. Kortárs magyar és külföldi zeneszerzők az ő kérésére írtak eredeti nagybőgődarabokat. Ezeket rendszerint neki ajánlották. Nagy bánatára Dohnányi Ernő, Bartók Béla és Kodály Zoltán nem írtak darabokat nagybőgőre, az ő felkérése ellenére, így szegényesebb az irodalmunk. Bár Kodály Zoltán felhatalmazta Montag Lajost Epigrammájának nagybőgőre való átírására. Foglalkozott a hangszer történeti, irodalmi, metodikai, hangszerkészítési problémáival is. Korának szinte valamennyi nagybőgősével kapcsolatban állt. Hatalmas anyaggyűjtést folytatott. Az egész zenei világgal levelezett az életrajzi adatok begyűjtése céljából. Ezeket az adatokat a Nagybőgőlexikonban dolgozta föl, mely a 80-as évek közepére szinte teljesen naprakész volt. Irodalmi munkája Koussevitzky életrajza volt. Ez elveszett, de kortársakra hivatkozva tudjuk, hogy egy majdnem kész életrajzot hagyott maga után. Metodikai munkásságának másik területe az oktatás, mellyel tudományosan foglalkozott. 1954-ben tanulmányozott iskolák (Simandl, Storch) nyomán írta iskoláját. „Kontrabassus" címmel megszületett a nagybőgőtanítás metodikájának a könyve, amit az Állami Zeneműkiadó adott ki. 1931-től 1964-ig a Nemzeti Zenede (jelenleg Bartók Béla Konzervatórium) nagybőgő tanszakának a tanára volt. 1966-tól 1986-ig a Zeneművészeti Főiskola Tanárképző Intézet budapesti tagozatának tanára volt. Az alsó fokú nagybőgőtanítást is szívügyének tekintette. 1957-1977-ig a XIV. kerületi Állami Zeneiskola (jelenleg Szent István Király Zeneművészeti Szakközépiskola) tanáraként működött. Életművének fő alkotása a „Nagybőgőiskola". Ezen kívül előadási darabokat és etűdöket is írt, melyek külföldön is ismertek. Hangszerkészítés: oly nagymértékben törekedett a nagybőgő irodalmának teljességére, hogy meg akarta ismerni a hangszer készítésének technikáját is. Az irodalomtörténeti és hangszerismereti kutatásokon kívül a hangszer fejlesztése érdekében is tevékenykedett. Hangszerkészítési tanulmányokat folytatott Kovács Lajosnál, később saját hangszereket is készített (1937). Saját találmánya a „gépnyak", amely funkciója a nagybőgő nyakában kulccsal állítható dőlésszög. Két hegedűt, egy brácsát és egy nagybőgőt készített. Tudományos munkái nem csak itthon, hanem nemzetközileg is elismertek. Az ő kezdeményezésére indították el 1973-tól az évenként Svájcban tartott Sioni szemináriumon a nagybőgő mesterkurzust, szintén az ő kezdeményezése volt az 1970-től induló weimari nyári szeminárium, melyet azóta is megtartanak. A nagybőgősök nemzetközi találkozóin, így 1973-ban, Berlinben, 1974-ben Wroclavban, 1975 és 1981 között kétévenként Markneukirchenben a nemzetközi zsűri tagjaként vett részt. Az Ő ösztönzésére rendezték Európában az első Nemzetközi Nagybőgőversenyt Genfben, 1969-ben. A következő versenyen 1973-ban zsűritagként vett részt. 1955. április 4-én a „Kiváló Dolgozó" kitüntetést kapta. Szinte élete végéig dolgozott. Fáradhatatlanul tanított, zenét szerzett, egyéb munkáit dolgozta sajtó alá. 1997. január 25-én halt meg Budapesten.


 
Sipos Csaba
1967-ben született, Törökszentmiklóson. Itt kezdett nagybőgőzni, majd a debreceni Kodály Zoltán Zeneművészeti Szakközépiskola hallgatója volt. 1985-től a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola hallgatója, 1990-ben diplomázott. Még főiskolai hallgatóként a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarának a tagja lett, ahol 11 évet töltött, közben két éven át játszott a Claudio Abbado vezette Gustav Mahler Ifjusági Zenekarban is. 1998 óta a Fesztiválzenekar művésze.


 

Pető Zoltán
Tanárai Balogh László és Pege Aladár voltak 1988-ban végzett a Zeneművészeti Főiskolán. Azóta a Magyar Posta Szimfonikus Zenekarának (ma: MATÁV Szimfonikus Zenekar) tagja.


 

Győri Kornél
Már hetedik éve csellózott, amikor egyre inkább felkeltette érdeklődését a nagybőgő. Nagy Péter növendéke volt a Pécsi Liszt Ferenc Zeneiskolában 1980-1983-ig és a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola Pécsi Tagozatán is 1988-1991-ig. A köztes időben 1984-1988-ig a Janus Pannonius Egyetem matematika-ének tanár szakán tanult. 1991-től a Pécsi Szimfonikus Zenekar tagja. A SZegedi Tudomány Egyetem Zeneművészeti Főiskolai Karán 2002-04 elvégezte az egytemi kiegészítő képzést. Tanára Prínyi Csaba volt.


 
Csomós József
Debrecenben a MÁV Filharmonikus Zenekar egyik alapító tagja volt 1923-tól..


 

Tóth Pál
Budapesten az Operaház zenekarának tagja 1950-től 1955-ig, majd az Állami Hangversenyzenekarban dolgozott.