Nagybogo.HU | Nagybőgősök információs portálja


      Ma 2017. augusztus 16., szerda, Ábrahám napja van.     Kapcsolat  Támogatás

Pege Aladár

Előadóművész, zeneszerző: 1939-ben született. 1969-ben végzett a Zeneművészeti Főiskolán Montag Lajos és Tibay Zolán növendékeként, később, 1975-től �78-ig tanult Nyugat-Berlinben, Rainer Zepperitz professzornál, aki Herbert von Karajan szólóbőgőseként játszott a Berlini Filharmonikusoknál. 1963 óta koncertezik. Igaz, akkor még a Zeneakadémián tanult, de rendszeresen fellépett az Egyetemi Színpadon, valamint vidéken. 1964 óta rendszeresen ad klasszikus zenei koncerteket is, s bő egy évtizede a dzsessz CD-k mellett klasszikus lemezeket is készít. 1978 óta a Zeneművészeti Főiskola docense, ma már a Zeneművészeti Egyetem nyugdíjas docense. 1982-ben a New York-i Carnegie Hallban vendégszólista Herbie Hancock együttesében. 1964-ben elnyerte A prágai dzsesszfesztivál virtuóza címet, 1970-ben a montreux-i dzsesszfesztivál legjobb európai szólistája lett. Főbb hazai elismerései: 1977-ben Liszt Ferenc-díjjal tűntették ki, 1986-ban érdemes művész lett, 1999-ben Budapestért Díjat vehetett át, 2002-ben pedig Kossuth-díjjal ismerték el � ő a magyar jazz egyetlen Kossuth-díjasa. Számos lemeze jelent meg mind a klasszikus zenében mind pedig a jazz műfajában.

 
Tőzsér Sándor
Debrecenben a MÁV Filharmonikus Zenekar tagja volt 1945-től 1951-ig. TUSNYÁK-TŐKÉS Lipót a Szegedi Szimfonikus Zenekar tagja volt 1918-tól 1949-ig.


 
Pusztási Ödön
Budapesten a MÁV Szimfonikus Zenekar tagja volt, majd 1975 óta az Állami Hangversenyzenekarban játszott nyugdíjazásáig.


 

Hora János
Debrecenben 1923-tól a MÁV Filharmonikus Zenekar egyik alapító tagja, majd sokáig szólamvezetője.


 

Becskereki Gyula
Debrecenben a MÁV Filharmonikus Zenekar tagja volt 1936-tól 1986-ig. 1964-től szólamvezető-helyettesként működik.


 
Keller Tamás
1998-ban végzett a budapesti Főiskolán Szentirmai Antal növendékeként. Jelenleg a Budapesti Operett Színház nagybőgőse.


 

Veres Mátyás
Debrecenben a MÁV Filharmonikus Zenekar tagja volt 1945-től 1952-ig mint szólamvezető. Tubáakénz is működött.