Nagybogo.HU | Nagybőgősök információs portálja


      Ma 2017. december 14., csütörtök, Szilárda napja van.     Kapcsolat  Támogatás

Hepke András

Tanárai Bonyhádi József és Szentirmai Antal voltak. 1987-ben végzett a Zeneművészeti Főiskola Budapesti Tagozatán. Tanított a Szent István Zeneiskolában, valamint a Szent István Konzervatóriumban hangszerész munkát végez.
 
Horti Gábor
1989-ben végzett Pege Aladár növendékeként, majd karmestertanulmányokat is folytatott, jelenleg zeneiskolában tanít.


 
Ludányi Endre
Szegeden született 1971-ben, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola Szegedi Konzervatóriumának Gordon Tanszakán szerzett művészi és tanári diplomát (tanára: Barnáczné Vadász Ilona). 1994. augusztus 1-től tagja a Szegedi Szimfonikus Zenekarnak. 2004-ben a Szegedi Szimfonikus Zenekar társulata által megszavazott ?Az Év Zenésze? kitüntetést kapta.


 

Zink Ferenc
(1964-) tanárai Tárnai Antal, Lukácsházi István és Saru Károly voltak. 1986-ban végzett a Zeneművészeti Főiskola Debreceni Tagozatán, majd a Győri Nemzeti Színház zenekarának szólamvezetője lesz.


 

Montag Lajos
1906. május 26-án született Budapesten. Zenész családból származott. Édesapja is muzsikus volt. Édesanyját Weikert Flórának hívták, zongora tanárnő volt. Testvére, Montag Vilmos, az Operaház Zenekarának tagja volt. Középiskolai tanulmányai után 1921-től a Zeneakadémián, Tintner Bertalannál kezdte tanulmányait, majd 1927-ben Schwalm Ferenc tanítványaként kapott művészi oklevelet. Ezután mozgóképszínházakban, varietében, cirkuszban dolgozott, később nagyobb színházakhoz, szimfonikus zenekarokhoz került.1929-ben próbajáték során a Budapesti Operaház Zenekarának nagybőgős tagja lett. Néhány év múlva a szólamvezetői hely megüresedett, ekkor elnyerte ezt a posztot. 1945-ig, majd 1947-től nyugdíjazásáig, 1968-ig itt muzsikált. 1944-ben Lipcsébe utazott az Operaház Zenekarával, és a háború ideje alatt ott dolgozott. Az 1946-1947-es szezonban a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarának szólamvezetője volt. 1961 és 1971 között az Országos Filharmóniai Társaság (mely az Operaház tagjaiból alakult) tagja lett. Ezt a pozícióját nyugdíjba meneteléig, 1968-ig megtartotta. Montag Lajos tehetsége korán megmutatkozott. A zenekari játékon kívül a maga korában egyike volt azoknak, akik a hangszert szólójátékra is kiművelték, így szólistaként szerepelt a Magyar Rádióban, és az akkori hangversenyrendező iroda, az Országos Filharmónia szólistájaként minden évben szóló estje volt a Filharmónia Kamaratermében. Ezen kívül állandóan koncertezett Budapesten és vidéken egyaránt. Kamarapartnere Sebestyén Albert volt. Európa több városában is fellépett (Bécs, Prága, Berlin, Drezda, Weimar, Salzburg, stb.). 1985-ben (79 éves korában) Londonban koncertezett, ahol öccsének, Montag Vilmosnak III. Nagybőgőversenyét mutatta be. Koncertjein gyakran előadta főművét a Mikrokoncert-et is, melynek ősbemutatója 1962-ben volt Budapesten. Hangversenyein sokszor szerepelt zenekari kísérettel. 1963-ban ő volt az egyetlen Európában, aki Dragonetti születésének kétszázadik évfordulója alkalmából emlékkoncertet adott Budapesten. Mindezek mellett komponálással is foglalkozott. Több darabot írt nagybőgőre, melyek között szerepelnek karakter darabok és a híresebb virtuóz darabjai („Mikrokoncert", „Humoresk", „Extrém", „Piéces eccentriques", „Melódia") Etűd nagybőgőre és zongorára", „3 etűd", „Farewell", „Az elkésett vallomás"). Híres gyűjteményes kötete a „Magyar szerzők művei gordonra és zongorára", amely kizárólag magyar szerzők műveit tartalmazza, továbbá 700 gépelt oldalon gyűjtötte össze a nagybőgővel kapcsolatos irodalmat és dokumentumokat. Számos darabját maga mutatta be. Kortárs magyar és külföldi zeneszerzők az ő kérésére írtak eredeti nagybőgődarabokat. Ezeket rendszerint neki ajánlották. Nagy bánatára Dohnányi Ernő, Bartók Béla és Kodály Zoltán nem írtak darabokat nagybőgőre, az ő felkérése ellenére, így szegényesebb az irodalmunk. Bár Kodály Zoltán felhatalmazta Montag Lajost Epigrammájának nagybőgőre való átírására. Foglalkozott a hangszer történeti, irodalmi, metodikai, hangszerkészítési problémáival is. Korának szinte valamennyi nagybőgősével kapcsolatban állt. Hatalmas anyaggyűjtést folytatott. Az egész zenei világgal levelezett az életrajzi adatok begyűjtése céljából. Ezeket az adatokat a Nagybőgőlexikonban dolgozta föl, mely a 80-as évek közepére szinte teljesen naprakész volt. Irodalmi munkája Koussevitzky életrajza volt. Ez elveszett, de kortársakra hivatkozva tudjuk, hogy egy majdnem kész életrajzot hagyott maga után. Metodikai munkásságának másik területe az oktatás, mellyel tudományosan foglalkozott. 1954-ben tanulmányozott iskolák (Simandl, Storch) nyomán írta iskoláját. „Kontrabassus" címmel megszületett a nagybőgőtanítás metodikájának a könyve, amit az Állami Zeneműkiadó adott ki. 1931-től 1964-ig a Nemzeti Zenede (jelenleg Bartók Béla Konzervatórium) nagybőgő tanszakának a tanára volt. 1966-tól 1986-ig a Zeneművészeti Főiskola Tanárképző Intézet budapesti tagozatának tanára volt. Az alsó fokú nagybőgőtanítást is szívügyének tekintette. 1957-1977-ig a XIV. kerületi Állami Zeneiskola (jelenleg Szent István Király Zeneművészeti Szakközépiskola) tanáraként működött. Életművének fő alkotása a „Nagybőgőiskola". Ezen kívül előadási darabokat és etűdöket is írt, melyek külföldön is ismertek. Hangszerkészítés: oly nagymértékben törekedett a nagybőgő irodalmának teljességére, hogy meg akarta ismerni a hangszer készítésének technikáját is. Az irodalomtörténeti és hangszerismereti kutatásokon kívül a hangszer fejlesztése érdekében is tevékenykedett. Hangszerkészítési tanulmányokat folytatott Kovács Lajosnál, később saját hangszereket is készített (1937). Saját találmánya a „gépnyak", amely funkciója a nagybőgő nyakában kulccsal állítható dőlésszög. Két hegedűt, egy brácsát és egy nagybőgőt készített. Tudományos munkái nem csak itthon, hanem nemzetközileg is elismertek. Az ő kezdeményezésére indították el 1973-tól az évenként Svájcban tartott Sioni szemináriumon a nagybőgő mesterkurzust, szintén az ő kezdeményezése volt az 1970-től induló weimari nyári szeminárium, melyet azóta is megtartanak. A nagybőgősök nemzetközi találkozóin, így 1973-ban, Berlinben, 1974-ben Wroclavban, 1975 és 1981 között kétévenként Markneukirchenben a nemzetközi zsűri tagjaként vett részt. Az Ő ösztönzésére rendezték Európában az első Nemzetközi Nagybőgőversenyt Genfben, 1969-ben. A következő versenyen 1973-ban zsűritagként vett részt. 1955. április 4-én a „Kiváló Dolgozó" kitüntetést kapta. Szinte élete végéig dolgozott. Fáradhatatlanul tanított, zenét szerzett, egyéb munkáit dolgozta sajtó alá. 1997. január 25-én halt meg Budapesten.


 
Nagy Anikó
Jelenleg feltöltés alatt...


 

Papp Gyula
1957-től a Magyar Rádió és Televízió Szimfonikus Zenekarának, majd a budapesti MÁV Szimfonikus Zenekar tagja volt.