Nagybogo.HU | Nagybőgősök információs portálja


      Ma 2017. július 23., vasárnap, Lenke napja van.     Kapcsolat  Támogatás
Címlap

Koncertajánló

A Bázeli Kamarazenekar február 27-i MüPa koncertjével kapcsolatban Szomor Dánielt, a zenekar szóló bőgősét kérdezte Enreiter István.

- Mit jelent neked 2 év után ez a zenekar?

- A Baseli Kamarazenekarban eltöltött két év után is úgy érzem, szerencsésnek mondhatom magam, hogy tag lehetek. Megtaláltam zeneileg azt a zenekart, ami hozzám a legközelebb áll. A zenekarnak sok fiatal tagja van, ami lendületessé teszi az együttest.

- Mit lehet elmondani a zenekarról, vezető és vendégkarmesterekről, szólistákról?

 

- Koncertjeink nagy részét, kb. 70-80 százalékát külföldön (nem Svájcban) adjuk. Ez igen sok utazást jelent. Főként Európában koncertezünk. Mióta ott vagyok, volt már a zenekar Japánban is. 2014-ben Dél-Amerikában turnézunk majd. Vannak természetesen rövidebb és hosszabb munkáink. A legáltalánosabb, amikor 3-4 napot próbálunk Baselben, és ezt egy nagyjából egy hetes turné követi.

A zenekar hangzásának érdekessége, hogy klasszikus és barokk zenét bélhúrokon játszunk, váltogatva a klasszikus vagy barokk vonóval való játékot. A barokk repertoárt mindig 415 Hz-re hangolva játsszuk.  A zenekar profilja és repertoárja sokszínű. Jelenleg a legfontosabb irány a bécsi klasszika: Mozart, Haydn, Beethoven. Folyamatban van Beethoven 9 szimfóniájának felvétele. Az I- VI. szimfónia már kapható. Idén adjuk ki a VII, VIII. szimfóniát. 2014-ben indul az Il Giardiono Armonico zenekarral megosztva egy 20 évre szóló terv, Haydn összes szimfóniájának felvétele. E műveket szintén bélhúrokon, 430 Hz-re hangolva fogjuk rögzíteni. Természetesen a romantika és a modern zene is helyet kap repertoárunkban, persze modern hangszereken.

Zenekarunknak nincs kinevezett karmestere. Bizonyos sorozatokat karmester nélkül játszunk. Giovanni Antonini-vel, az Il Giardino Armonico együttes vezetőjével dolgozunk legtöbbet. Vele rögzítjük mind Beethoven, mind Haydn szimfóniáit. A budapesti koncertünkön 2014.február 27-én is ő vezényli majd a zenekart. Meghívott karmestereink között van többek között: Paul Goodwin, Paul Mc Creesh, E. Gullberg Jensen, U.B. Michelangeli, Muhai Tang, Trevor Pinnock, Mario Venzago.  A szólisták között: Cecilia Bartoli, Andreas Scholl, Pasztricsák Polina, Ronaldo Villazón, Nuria Rial, Sabine Meyer, Angela Hewitt, Heléne Girmaud, Renaud Capucon. Budapesti koncertünkön Sol Gabetta lesz a zenekar szólistája.

- Miért éppen Svájcba mentél feleségeddel?

- Mikor megtudtam, hogy Sionban, Svájcban egy magyar tanár tanít nagybőgőt, és hogy több magyar diák is tanul nála, úgy gondoltam, én is megpróbálom a felvételit. Természetesen egy idegen országba való kiköltözés nagyon nehéz, - a nyelv és sok más egyéb dolog miatt is. Rengeteget számított az induláshoz Bokány Ferenc és az ott lévő magyar nagybőgősök segítsége. Miután pedig a feleségemmel együtt felvételt nyertünk  Sion-ba, nem volt többé kérdés, hogy hova menjünk.

- A Svájciak hogyan fogadják a magyar zenészeket?

- A svájci zenekarok legtöbbje soknemzetiségű. A Baseli Kamarazenekarban hárman vagyunk magyarok, s mindent összevetve 10 különböző nemzetiség alkotja a zenekart. Feleségem zenekarában négy magyar van. Ott 13 különböző nemzetiségű művész játszik a Lausanne-i Kamarazenekarban. Több magyar tagja van pl. a Zürichi Operaház zenekarának is. Inkább úgy fogalmaznék, hogy a jó zenészeket a svájciak is szívesen fogadják.

- Mit tudsz mondani a svájci nagybőgő oktatásról, - a  kezdetektől a csúcsig, - és az ének-zene tanításról, közönség neveléséről?

- Az oktatás terén és a zeneiskolai oktatásban nem vagyok jártas, ezért nehéz véleményt mondanom. A svájci általános iskolákban és gimnáziumokban is tanulhatnak hangszereket a gyerekek. Mellette természetesen vannak zeneiskolák is. A svájci zenekarok, ahogy a Kammerorchester Basel is, mind tartanak gyerekeknek szóló, klasszikus zenére nevelő családi koncerteket.

A főiskolai nagybőgő oktatás, úgy gondolom, igen magas színvonalú. Itt találjuk Roman Patkolót, Duncan McTiert, Bozo Paradzikot, Russlan Lutsykot, és még sorolhatnám a nagybőgőzés kiválóságait.

2014.02.27. 19.30. MüPa, Baseli Kamarazenekar hangversenye

Szomor Dániel portré

Az 1984-ben Gyulán született. 2003-ban kezdett nagybőgőzni a budapesti Weiner Leó Zeneművészeti Konzervatóriumban Enreiter István tanár úrnál.

2007-ben felvételt nyert a sioni Tibor Varga Konzervatóriumba Svájcba, Bokány Ferenc osztályába. Feleségével, Szomor-Mekis Jankával együtt költözött ki Svájcba, aki szintén felvételt nyert a sioni konzervatórium brácsa tanszakára. Két évet töltött Bokány Ferencnél Sionban, majd a Lausanne-i konzervatóriumban folytatta tanulmányait. Tanára itt Marc-Antoine Bonanomie volt.

2010-ben megnyerte a Zürich-i Operház zenekara által hirdetett nagybőgő praktikum próbajátékát. Két évet töltött itt ösztöndíjasként, ahol a mai napig kisegítő. Mentora a zenekar szólóbőgőse, Dariusz Mizera volt.

Tanulmányait 2010 után Zürichben Duncan McTiernél folytatta. 2012 februárjában nyerte el a Baseli Kamarazenekar szólóbőgős próbajátékát.  Azóta aktív tagja kamarazenekarnak.