Nagybogo.HU | Nagybőgősök információs portálja


      Ma 2017. április 24., hétfő, György napja van.     Kapcsolat  Támogatás
Címlap

Kubina Péter nagybőgőművész

Kubina Péter a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem tanára, egye­temi adjunktus, a Nemzeti Filharmonikus Zenekar szólamvezetője. Zenekedvelő családban született. Gyerekkorában zenei általános iskolába járt, a Kodály-módszeren nőtt fel. Zongorázni kezdett tanulni, majd 13 éves korában - szülői ösztönzésre - került a képbe a nagybőgő. Édesapja kedvtelésből fiatalkorában foglalkozott a hangszerrel, így ő adta az ötletet, vagyis inkább a kedvet a nagybőgőzéshez. Egy testvére van, aki szinten zenész, sőt oboaművész húgával egy zenekar­ban játszanak.

-          A nagybőgő elég méretes hangszer, tizenévesen is meg lehet tartani, miközben játszik rajta az ember?

- Meg lehet tartani, bár ha valaki még nem érte el a végleges test­magasságát, akadhatnak problémák. Em­lékszem, én is sámlira állva tudtam csak gyakorolni azon a termetes nagybőgőn, amit a zeneiskolától gyakorlásra kaptam. Akkoriban ritkaságnak számított, hogy valaki 13 évesen - ráadásul első hang­szer- tehát nem egy másik vonós hangszerről áttérve - kezd nagybőgőzni. Ma már világszerte, hazánkban is van­nak olyan oktatási programok, amelyek­ben akár 7-8 éves gyerekek választhatják hangszerüknek a nagybőgőt. Ehhez természetesen kisebb méretű hangszerek készülnek. Egy ilyen programban tanító kollégámmal 2003-ban összeállítottunk egy kis, előadási darabokat tartalmazó gyűjteményt, amely a Zeneműkiadó Repertoire sorozatában jelent meg. A célja, hogy a nagybőgőiskolák anyagát kiegészítve kisgyermekek számára is színe­sebbé és élvezetesebbé tegye a tanulást. A dunaújvárosi zeneiskolában, Munkácsy Béla tanár Úrtól kaptam az első nagybőgőleckéimet. A körülmények szerencsés alakulása indított el a hivatásos muzsikusi pálya felé. Abban az időben az azóta megszűnt úgynevezett szakfelügyeleti rendszer még működött. Ez azt jelentette, hogy a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főis­koláról és a Tanárképző Intézetből az ott oktató tanárok rendszeresen körbejárták a zeneiskolákat. Ez nem is csak azért volt fontos, hogy a tanári munkát ellenőriz­zék, hanem folyamatos kapcsolatot is je­lentett az alapfokú és a felsőfokú oktatás között. A tanárok többsége ráadásul ak­tív muzsikus volt, sokszor neves kamara­együttesek, zenekarok tagja, így a szak­ma gyakorlati követelményei, igényei közvetlenül az alapfokú oktatásig eljuthattak. Egy ilyen alkalommal kerültem kapcsolatba Montag Lajos nagybőgőmű­vésszel, aki a Zeneművészeti Főiskola Tanárképző Intézetében tanított, az Ope­raház zenekarában volt szólamvezető, és aki egy nemzetközileg is elismert és használt, sok kiadást megért nagybőgő­iskolát is írt. Ö javasolta, hogy minden­képpen próbáljam meg a felvételit a ze­nei középiskolába. Sikeres felvételi után a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépis­kolában Bonyhádi Józsefnél - ö az akkori Állami Hangversenyzenekarban játszott, szólamvezetőként - tanultam. Hozzá kell tennem, hogy Montag professzor úrral a kapcsolatom megmaradt, ugyanis a tanulmányi évek alatt végig, sőt utána is magánnövendéke is voltam. A közép­iskola elvégzése után a Zeneakadémiára kerültem, ahol két évig Pege Aladár, majd három évig Tibay Zoltán professzor - szintén az Operaház zenekarában szólamvezető osztályába jártam. Talán a felsorolásból is látszik, hogy mindenki­től sokat kaptam, aki a tanulmányi éveim alatt ebben a különleges szakmában szá­mított és fontos volt.

- A tanulmányai közben is - mondhatjuk úgy- dolgozott, zenélt és nemcsak az is­kola falai kőzött.

1984-ben az akkori Állami Hangversenyzenekar nagybőgő próbajátékot hir­detett meg, akkor még harmadéves főiskolás voltam. A Zeneakadémián a harmadéveseknek már hallgatólagosan engedélyezték az álláskeresést. Tanáraim is a részvételre buzdítottak, így hát jelentkeztem próbajátékra, amelynek az is része volt, hogy azt megelőzően minden jelentkezőnek el kellett játsza­nia egy hangversenyt, kisegítőként be­ülve a leendő szólamtársak közé. Figye­lő tekintetekkel és fülekkel körülvéve. Sikeres próbajáték után a zenekar tag­ja lehettem, negyedévesen fél, majd egy évvel később egész állásban dolgoztam. Roppant szerencsés voltam, mert en­gem nem érintett a hosszú álláskeresés problémája, és egy nagy múltú, nagyon jó együttesbe sikerült bekerülnöm. Az idei már a huszonötödik szezonom, amit ott töltök. Tanári pályám úgy kezdődött, hogy 1987-ben felhívtak telefonon a Ze­neakadémiáról, miszerint volt tanárom, Tibay Zoltán professzor mellé segítséget keresnek. Ez egy hihetetlenül nagy lehetőség volt, ugyanis véleményem sze­rint - bár a tanulmányok alatti gyakor­lati tanítás jó alap -, ha valaki kap egy tanári diplomát, attól még nem lesz rög­tön tanár. Abba is bele kell jönni és éles­ben gyakorlatot szerezni. Nagyon nagy dolog volt, hogy saját tanárom, professzorom mellett kezdhettem el ebbe bele­tanulni. Először óradíjasként tanítottam, majd tanársegédként, aztán Tibay pro­fesszor halála után én vihettem tovább a tanszakot. Később az adjunktusi kine­vezést is megkaptam, és remélem, hogy tovább is léphetek. Ebben az évben si­került a DLA fokozatot megszereznem. Az új oktatási rendszerben ez is feltétele annak, hogy valaki felsőoktatási intéz­ményben taníthasson.

- Mennyire egyeztethető össze a zeneka­ri munka és a tanítás?

- Nem megy egyik sem a másik rovásá­ra, sőt egyik segíti a másikat. A nagybőgő tipikusan az a hangszer, ami sok mindenre használható, fantasztikus szólóprodukciókat is lehet rajta játsza­ni. Sok szép szólódarabot meg is tanu­lunk, tanszaki hangversenyeink is van­nak, azonban a hangszer fő feladata mégiscsak az, hogy a zenekari basszust megszólaltassa. Mivel én aktív zeneka­ri muzsikus vagyok, nagyon sokféle ze­nét játszom, sok szólistával, karmes­terrel találkozom, gyakran játszom az U.M.Z.E. kamaraegyüttesben kortárs zenét is. Ezért a megszerzett újabb és újabb szakmai ismereteket szinte napra készen tudom a növendékeknek átadni.

Ez akár szó szerint is érthető, nemegyszer egyenesen a próbáról megyek át a Zeneakadémiára. A növendékek így az én példámból is látják, mi a nagybőgő fő felhasználási területe. Nagyon fontosnak tartom, hogy a  tananyagban megfelelő arányban legyenek benne a zenekari alaprepertoár legnehezebb szólamrészletei. A megélhetést a leg­több nagybőgős számára a zenekar je­lenti, és a növendékeket arra kell taní­tani, hogy ne megkeseredve üljenek be egy zenekarba, amiért nem sikerült egy szólókarriert felépíteni, hanem nagy hivatottsággal, örömmel és élvezettel vegyenek részt egy nagyobb együttes részeként remekművek megszólaltatá­sában. A gyakorlást nagyon fontosnak érzem, a tanítás során a növendékek­nek mindig a sporthoz szoktam hason­lítani. Nem elég csak a versenyekre jár­ni, egy sportolónak a versenyek közt is minden nap le kell úszni, futni azt a pár ezer métert. Az idegrendszert, az izom­zatot karban kell tartani. Tehát, ha rend­szeres gyakorlás és munka nincs a hát­térben, akkor azt elég hamar megérzi az ember. Tanítás során gyakran játszom én is, azt hiszem, a növendékek méltá­nyolják, ha az ember nem csak kér, be­szél, hanem, megmutatja a hangszeren, mire gondol. A tanítás engem nem csak egyszerűen szinten tart, úgy érzem, a folyamatos változást, fejlődést biztosít­ja számomra.

-  Miért lehet szeretni a nagybőgőt, mint hangszert?

-  Talán azért, mert már első ránézés­re vidámságot sugall. A gyerekek sze­mében például ez egy hatalmas játék, az ifjúsági koncertjeinken a legtöbb kis­gyerek nem fél tőle, hanem meg akarja fogni, kopogtatni, pengetni. Sok ember a szórakozáshoz és az önfeledt percek­hez kapcsolja a nagybőgőt, ami nem baj. Komolyra fordítva a szót, azért is szere­tem, mert rendkívül sokoldalú hangszer, a könnyűzenétől kezdve a dzsesszen át a komolyzenéig sokféle stílusú, változatos zenemű előadásában lehet vele részt ven­ni. Olyan művek előadásában is, amelye­ket bátran sorolhatunk az emberi szellem legnagyszerűbb alkotásai közé, ugyan­úgy, mint tudományos eredményeket vagy építészeti alkotásokat.

- Ez az év több szempontból is jelentős az ön számára, a 25. jubileumi év mel­lett az elmúlt szezon is igen fontos az éle­tében.

Valóban kihívásokban gazdag volt az elmúlt szezonom. Meg kell említenem azt a New York-i hangversenyt a Carnegie Hallban, amelyen az U.M.Z.E. kamaraegyüttes tagjaként vehettem részt. A műsorban szerepelt Kurtág György Ahmatova-dalainak ős­bemutatója. A darabban a mester egé­szen nehéz, szólisztikus szerepet bízott a nagybőgőre. Ki kell emelnem még a szezon hangversenyi közül azt a hatalmas vállalkozást. amit most nemrég ját­szott a zenekarunk a miskolci operafesz­tiválon. Schönberg Mózes és Áron című ószövetségi témájú operáját Kocsis Zoltán főzeneigazgató vezényelte. Sok he­lyen leírták már, hogy ritkaság volt ez az előadás, és régi tartozás volt a magyar zenei életben. hogy egy együttes végre bemutassa nálunk ezt a darabot. Az operát 2010, január 16-án újra előadjuk Bu­dapesten, a Művészetek Palotájában. A zenekari munka és a tanítás mellett szólóestjeim is voltak Pécsett. Győrben, va­lamint a DLA diplomahangversenyem Budapesten. Szólófellépéseimen általá­ban Vitályos Balázs zongoraművész ba­rátom kisér. Ebben az évben készült el közös CD-nk, amelyen Bach, Schumann, Hindemith és Weiner műveiből készített legsikerültebb nagybőgőátirataimat mutattuk be.

- Ehhez a sok munkához akkor lehet megfelelő kitartás. ha a családi háttér is segíti a művészeket.

-    Így igaz a megértő, türelmes, segítőkész, biztos családi háttér nélkül nehéz lenne ennyi felé színvonalasan helytállni. Feleségem nem zenész, építészmérnök. A zenét szereti, valamikor orgonál­ni is tanult. Négy gyermekünk van, egy fiú és három lány. A gyerekeink mind­annyian tanulnak zenét, időnként sike­rül összehoznunk egy kis családi muzsi­kálást is. A nagyfiam zongorázni tanult, aztán saját elhatározásból gitárra váltott. Két kislányom fuvolázni tanul. A legkisebb négyéves volt augusztusban ő is szeretne tanulni, mindig másik hang­szer a kedvence, de most még csak lelke­sen ütögeti a zongorát vagy a nagybőgőt, ami éppen a kezébe kerül. A pihenést az jelenti, ha a család együtt kirándul. In­kább az aktív pihenést kedveljük, szeretünk a nagyvárosból kimozdulni és erdőkben hegyek között túrázni.

-    Szeptembertől ismét indul az oktatás a diákok milyen tehetséggel rendelkeznek, Hogyan lehet átadni a stafétabotot?

-   Tehetségek természetesen vannak. aki több szűrőn át bejut egy művészeti felsőoktatás intézménybe, ott általában a tehetséggel nincs gond. A tehetség mellett sok esetben a szorgalom, az elhivatottság a döntő tényező. Nemsokára Inkább az lesz probléma, hogy kinek lehet majd át­adni a stafétabotot. Hozzánk is begyűrű­zött a recesszió, ez már a felvételire je­lentkezők létszámából is látszik. Egyre kevesebben tanulnak zenét, mint ahogy koncertekre is kevesebben járnak. Saj­nos, ha egy családnak ma anyagi gond­jai vannak, akkor általában első körben lemondanak a színház, a hangverseny látogatásról, nem vesznek a gyereknek hangszert, kottát, majd kiveszik a zene­iskolából. Nagyon szeretném, hogy visszatérjen a magyar vonósoktatás régi fénye és vonzereje, ezen belül a nagybőgőzésé is. Ezért 2002-ben elindítottam egy kurzust Tatán a Menner Bernát Vá­rosi Zeneiskola segítségével. Idén már a VIII. Országos Nagybőgős Tábort si­került megrendezni. Minden év nyarán néhány napra összegyűlhetnek ebben a Budapesttől hetven kilométerre fekvő kedves kisvárosban az országban tanító főiskolai és középiskolai nagybőgőtanárok. Már hagyománnyá vált, hogy a tá­bor a tanárok hangversenyével kezdődik és a tanulók koncertjével fejeződik be. Ez a találkozó nemcsak szakmai konfe­renciaként működik, hanem nagyon in­tenzív tanítás is folyik, így az idelátogató növendékek olyan, más intézményekben tanító tanároktól is tanulhatnak, akikkel az iskolai évek alatt soha nem találkoz­nának. A képességmegőrző- és fejlesz­tő tornától a hangszerkészítésig sokfé­le tárgyban tartott előadások is színesíti a programot. A tábor létrehozásának az volt a célja, hogy mind a tanári gárdát, mind a leendő nagybőgősöket összeko­vácsolja, a nagybőgős társadalmat szakmailag is egységesítse, a hangszert és a szakmát népszerűsítse. Nagyon nagy se­gítség, hogy a kollégák kezdetektől fog­va lelkesen jönnek, és munkájukkal tá­mogatják az ügyet. Reményekre ad okot, hogy évről évre biztató számban jelent­keznek a kurzusra érdeklődők és kezdők is. Szerintem valahogy így lehet átadni a stafétabotot. Amikor pedig sok év tanítás után azzal szembesül az ember, hogy a volt növendékei hozzák saját tanítványa­ikat meghallgatásra, felvételire, akkor úgy érezheti, hogy nem csak átadott va­lamit, hanem azt tovább is viszik, és ez minden tanárt jó érzéssel tölt el.

-  Elég nagy a zeneirodalom, mit játszik legszívesebben?

-  Nehéz a kérdés, mert valószínűleg minden zenésznek, ugyanúgy, mint ne­kem, az a kedvence, amit éppen játszik. Ez persze remekművekre igaz, kivéte­lek akadhatnak. A XIX-XX. század for­dulója, a XX. század első felének zenéje a zenetörténet egy roppant érdekes és iz­galmas része. Szívesen játszom például Mahler szimfóniáit. Ugyanakkor a sok­szor játszott, nagy klasszikusokat sem unom. Azért jó darabok, mert minden előadás alkalmával felfedezhetünk ben­nük valami újat. Mint például Beethoven szimfóniáiban. Szeptembertől egyéb­ként sokat foglalkozunk majd a Zene­akadémián Beethoven szimfóniáival. A Zeneakadémia Nagytermét ugyanis egy maratoni koncert után engedik át a vár­va várt felújítási munkálatoknak. Ezen a hangversenyen, november 10-én elhang­zik majd Beethoven összes szimfóniája, a Nemzeti Filharmonikusok és a Zene­akadémia növendékzenekarának közös előadásában, Kocsis Zoltán vezényle­tével. Beethoven szimfóniái a zeneka­ri alaprepertoár részét képezik, tulajdon­képpen tananyagnak számítanak, így ez a vállalkozás, oktatási és művésze­ti szempontból is nagy kihívás. Terveim között szerepel néhány olyan szólófel­lépés, ahol a zeneszámok között versek hangzanak el. Az est ettől színesebb és szórakoztatóbb, a különböző művészeti ágak összekapcsolásából érdekes dolgok születhetnek. Gallai Attila zeneszerző írt már több nagyon jó köztük díjnyertes - kompozíciót nagybőgőre. Meglepett azzal, hogy írt nekem egy versenymű­vet, ami azért is érdekes, mert a kísé­rő együttes egy vonósnégyesből és négy klarinétból áll. Már dolgozunk a dara­bon, bízom benne, hogy egy nagyon iz­galmas, eredeti kompozíció lesz, a be­mutatót a következő szezonra tervezzük.

Szöveg: Hartyányi Gabriella

Fotó: Gazdag Éva