Nagybogo.HU | Nagybőgősök információs portálja


      Ma 2018. február 22., csütörtök, Gerzson napja van.     Kapcsolat  Támogatás

Milani, Luigi

(1937-) Desioban született. 1960-ban Bolzanoban diplomázott Carlo Delecraznál. Intenzív kamarazenei tevékenységbe fogott, és az ottani Haydn Kamarazenekar tagja lett.1964-től tagja 1968-tól szólamvezetője a RAI di Torino nevű zenekarnak. 1994-ben ment nyugdíjba.

 
Dereul, Lucien
(1846-?) Massard-nál végzett 1867-ben, majd még két évig Párizsban folytatta tanulmányait Labrónál. Végzése után is Párizsban maradt, és ott élt további huszonöt esztendeig. Itt kiemelkedő művészként emlékeznek meg róla. Nagybőgőre írt 45 etűdje bekerült a párizsi konzervatórium tananyagába. Ezek közül 25 eredeti, 20 pedig átirat.


 
Drechsler, Franz
(1803-1878) volt, aki, miután végzett, különböző zenekarokban játszott. Szólóműveket komponált a nagybőgő számára, továbbá 15 misét, Requiemet és más egyházi zenét is alkotott.Housé fellépése és működése mérföldkő a nagybőgő történetében. Munkásságával elévülhetetlen és eléggé nem becsülhető érdemeket szerzett a hangszernek és játéktechnikájának fejlődésében.


 

Wolschke, Albert
(1853-?) Lipcsében Storch-tanítvány volt. Tizenkilenc éves korában már a Gewandhaus Zenekarának tagja lett, és gyakran lépett fel szólistaként is.


 

Nikolov, Nikola
Pedagógiai tevékenységet folytat. Etűdöket írt nagybőgőre, amelyek 1976-ban jelentek meg.


 
Teichner, Albert
A kolozsvári Operaház tagja volt szólamvezetőként. Tubát is tanított, így voltak tanítványai, akik mindkét hangszert tanulták.


 

Balentyij, A.I.
Feltöltés alatt...