Nagybogo.HU | Nagybőgősök információs portálja


      Ma 2017. december 17., vasárnap, Lázár és Olimpia napja van.     Kapcsolat  Támogatás

Hoock, Christine

Kitüntetéssel végzett Klaus Günternél Frankfurtban illetve Franco Petracchinál Genfben. A WDR Sinfonie Orchester Köln szólóbőgőseként számos hírességgel került kapcsolatba.2002-ig Düsseldorfban és Essenben tanított a Főiskolán, 2002-től Salzburgban tanít. Számos, de inkább számtalan fesztiválon vett részt, több turnét szervezett. A "Frankfurter Kontrabass Quartetts" alapító tagja.Rádió, telvízió és CD felvételei is vannak. Nemzetközi versenyek elnökeként, mesterkurzusok professzonőjekénz is elismert a neve. Első szóló lemeze a Bossa Nova, Piazzolával is készített egy duó lemezt.

 
Negri, Gaetano
(1832-1909) Nápoly. Negyvennyolc évig tartó munkássága során nagyszámú kitűnő muzsikust nevelt fel. Érdekes, hogy az olasz iskola gyakorlatától eltérően 1, 2, 4 ujjazattal tanított. Legkitűnőbb tanítványai Carmelo Franchi és Guido Gallignani voltak.


 
Hegner, Ludwig
1851-ben született. A Royal Danish Academy tanára volt 1885-1919 között, dán szólóbőgős. 1923-ban halt meg.


 

Pekarek, Mathias
(1845-1904) a prágai konzervatóriumban végzett kitüntetéssel 1870-ben Hrabé tanítványaként. Kezdetben a salzburgi Mozarteumban, később a kijevi konzervatóriumban, majd a moszkvai Operaházban dolgozott. 1876-ban kezdett Würzburgban tanítani.


 

Zamecnik, Petr
(1920-) a prágai konzervatóriumban végzett O. Sorejsnél. 1951-től 1957-ig hazájában koncertezett, majd 1960-tól 1967-ig pedagógusként működött. Több művet komponált nagybőgőre, köztük egy versenyművet.


 
Kriegel, Gheorghe
Bukarestben a Gheorghe Enescu Zenekar tagja.


 

Gajdos, Miloslav
(1948-) a fiatal cseh nagybőgős nemzedék egyik kitűnő tanára. A brnói Zeneakadémián végzett 1972-ben J. Bortliceknél. Eleinte zenekarokban dolgozott. 1971 óta Kromerizben a konzervatórium tanára. Többször részt vett Weimarban L. Streicher mesteriskoláján. Benevezett 1977-ben és 1979-ben a Markneukirchenben rendezett nemzetközi nagybőgős versenyre, ahol a második esetben helyezést ért el. Virtuóz szólista, aki gyakran zenekari kíséretes hangversenyeket is ad. Már eddig is több mint kétszáz szerzeménnyel gazdagította a nagybőgő zeneirodalmát. 1978-ban adta közre nagybőgős lexikonát Slovnic kontrabassistu cím alatt, melyben a XVII-XX. századokból mintegy 400 nagybőgőst tart nyilván. 1980 óta évenként nagybőgős eseményfüzetet ad ki Kromerizben.Növendékei európai versenyek helyezettjei.