Nagybogo.HU | Nagybőgősök információs portálja


      Ma 2018. február 22., csütörtök, Gerzson napja van.     Kapcsolat  Támogatás

Sojers, Oldrich

(1891-1953) 1913-ban végzett Prágában Cernynél. Ezután néhány koncertet adott Ausztriában és Olaszországban. 1913-tól színházi muzsikus volt egészen 1934-ig, amikor a konzervatórium tanárává nevezték ki. Az 1929 és 1936 közötti években a Cseh Nonett tagja volt. Kiemelkedő tanítványa volt Zdenek Benda. Sorejs számos átiratot készített a nagybőgő számára.

 
Krüger, Georg
(1868-?) kezdetben Hamburgban működött szólistaként, majd 1903-tól a weimari konzervatórium tanára lett. Kitűnő tanítványa volt Karl Querengasser.


 
Ludwig, Oskar
Német származású amerikai nagybőgős, W. Sturm tanítványa, majd a XIX. század végén Bostonban a Szimfonikus Zenekar tagja.


 

Abriani, Corrado
(1932-) a torinói konzervatóriumban végzett nagybőgő szakon 1954-ben, \r\nmajd Milánóban folytatta tanulmányait, ahol zeneelméletet tanult és \r\n1958-ban végzett. A milánói Scala szólóbőgőse és ugyanott a \r\nkonzervatóriumban zeneelméletet és szolfézst tanított. Francia \r\nvonófogással játszik. Egyidejűleg karmesteri és zeneszerzői \r\ntevékenységet is folytat. A nagybőgő számára írt művei: \r\nkét Sonatina, Studio melodico per contrabasso solo.


 

Eisold, J.G.
(1780-1841) pirnai származású nagybőgős előbb Drezdában, majd 1813-tól Berlinben telepedett le. Itt 1814. január 19-ikén adott hangversenyt, aminek nyomán a királyi udvari zenekarban alkalmazták. A feljegyzések szerint hatalmas termete, rendkívül szép és nagy hangja felülmúlhatatlanul pompázott az együttesben, ahol haláláig dolgozott.


 
Dimén Csaba
Zenei tanulmányait Csíkszeredában kezdte trombita, majd nagybőgő szakon. Ugyanitt, a Nagy István Művészeti Líceumban érettségizett 1998-ban, Köllő Ferenc növendékeként. Előadóművészi és tanári diplomáját a brassói Transilvania Egyetem zenei fakultásán szerezte 2003-ban, Ioan Neagoe tanítványaként. 2001?2003 között a Marosvásárhelyi Filharmónia nagybőgőse, majd 2003 őszétől a drezdai Hochschule für Musik Carl Maria von Weber posztgraduális képzésén vesz részt, ahol 2004 novemberében elnyerte a legjobb külföldi diáknak járó ösztöndíjat. 2004 őszétől a Dresdner Philharmonieben is muzsikál.1997 óta gambázik, főként autodidakta módszerrel tanult, konzulensei: Chereji Szilárd, Bartha Anna és Ilse L. Herbert.Több régizenei együttes (Codex, Chantarelle) és kamarazenekar (Csíki Kamarazenekar, Sinfonietta Dresden) tagja.A Musica Historica munkájában 2000 óta vesz részt.


 

Mysinski, Andrzej
Varsóban Pelczar tanítványaként végzett 1976-ban. A Zeneakadémia tanára lett 1980-tól.