Nagybogo.HU | Nagybőgősök információs portálja


      Ma 2017. július 23., vasárnap, Lenke napja van.     Kapcsolat  Támogatás

Bortlicek, Jiri

(1933-) a brnói konzervatóriumban tanult 1952-től 1957-ig R. Tulaceknél és J. Ventrubánál, majd 1957-től 1961-ig F. Hertl tanítványaként folytatta tanulmányait Prágában. 1956-tól Brnóban az Állami Filharmonikus Zenekar tagja, majd 1970 óta ugyanott első nagybőgős lett 196l-l962-ben Havannában egy nagyzenekar tagja volt, és ugyanott pedagógiai tevékenységet is folytatott. 1963 óta a brnói Zeneakadémia tanára lett. Számos koncert, rádió- és televíziófelvétel szólistája volt, és egy hanglemeze is forgalomba került a Supraphon kiadásában. A Bohuslav Martinu-kamarazenekar tagja, mellyel több országban is koncertezett. Legjobb tanítványai J. Hanák, V Chravat, M. Gajdos voltak.

 
Zimmermann, Frederik
1906-ban született.Tanára Hermann Reinshagen volt. A Pittsburg Simphony Orchestra, a New York Philharmonic és a Detroit Simphony Orchestra volt szólamvezetője. 1967-ben halt meg.


 
Labro, Charles Nicolas
(1810-1882) a párizsi konzervatórium egyik legjelentősebb tanárszemélyisége volt. Az ő idejében tértek át véglegesen a kvarthangolásra. 1860-ban adta ki iskoláját erre a hangszerre, melynek függelékeként harminc etűdöt is írt. Ezt az iskolát André Amellér 1912-ben átdolgozta, kiegészítette az öthúros nagybőgőről szóló résszel, és újabb etűdökkel látta el. Labro már kizárólag a francia vonófogást tanította, akárcsak utódai. Tíz concertinót, koncerttételeket és más előadá?si darabokat komponált a nagybőgő számára. Számos kitűnő tanítványa közül is kiemelkedett L. Dereul és J. Viseur.


 

Fryba, Hans
(1899-?) Bécsben született, és ugyanott végzett Madenskinél. Később Svájcban telepedett le, ahol az 1929 és 1969 közötti években az Orchestre de la Suisse Romande szólamvezetője volt Genfben.


 

Tulacek, Rudolf
(1885-1954) cseh nagybőgős, pedagógus és zeneszerző volt, aki a prágai konzervatóriumban tanult F. Cernynél az 1901 és 1907 közötti években. 1909-től 1937-ig színházi és operai zenekarokban játszott Zágrábban, illetve 1920-tól az ottani Filharmonikus Zenekar tagja lett, és a Zeneakadémia tanárává is kinevezték. 1937-től 1954-ig a brnói főiskola tanára volt. Műveinek eredeti kéziratai a brnói konzervatórium archívumában találhatók meg. 2004-ben a brnói kurzuson abban a megtiszteltetésben volt részünk, hogy találkozhattunk Tulacek lányával, aki elmesélte, hogy apja, halála előtt még eljátszotta koncertjét a család egy jó barátjának.


 
Hurst, Lawrence
Solti György keze alatt kezdte meg szólamvezetői működését a Dallas Simphony Orchestra-ban. 1995-ben ünnepelte 30 éves tanári munkásságát. Kurzusokat, mesteriskolákat vezetett USA szerte, Kanadában. Vendégprofesszor volt Costa Ricában, Kínában. A Nemzeti Művészeti Ösztöndíj Alapítvány tagja, az Amerikai Vonóstanárok Szövetsége Országos Szólóversenyénekelnöke 1986-1992-ig. 1982 óta az Indiana Egyetem tanára. 1996-ban megválasztották az International Society of Bassits elnökének.


 

Vladila, Ion
Bukarestben a Gheorghe Enescu Zenekar tagja.