Nagybogo.HU | Nagybőgősök információs portálja


      Ma 2017. december 14., csütörtök, Szilárda napja van.     Kapcsolat  Támogatás
Címlap Nagybőgősök Külföldiek Azarhin, Rogyion Mihajlovics

Azarhin, Rogyion Mihajlovics

1931. március 22-ikén született. A leningrádi konzervatóriumban kezdte el tanulmányait 1949-ben, és Kurbatov tanítványaként végzett 1954-ben. Ezután Moszkvában Homenkónálfolytatta, majd fejezte be felsőfokú tanulmányait. Jelenleg a Moszkvai Állami Szimfonikus Zenekarban szólóbőgős és helyettes koncertmester.Rendszeresen ad koncerteket Moszkvában és Oroszország más városaiban szólistaként, illetve zenekari kísérettel. Gyakran szerepel a rádióban is. Hangversenyeiről a kritikák egyöntetűen a legmagasabb elismerés hangján emlékeznek meg. Máris több hanglemeze van forgalomban. Több mint száz átiratot is készített. Az 1957-es VIT egyik művészeti díjá?nak nyertese. Egyik világhírű műsorszáma Mendelssohn Szentivánéji álom kísérőzenéjéből a közismert Scherzo, amelyet fuvoláról írt át nagybőgőre, és ezt hanglemezre is vette. Elméleti munkája az 1978-ban Moszkvában kiadott Nagybőgő című kötetecske, mely a főiskolai oktatás céljait szolgálja.

 
Flechsig, Max
(1880-1940) német nagybőgőművész, miután Schwabénál végzett Lipcsében, Mannheimben működött. A Kontrabassisten Bund egyik alapító tagja.


 
Nikolov, Genadi
1981-ben részt vett Markneukirchenben a nemzetközi versenyen.


 

Szlovacsevszkij, N.
M. M. Kurbatov tanítványa és Leningrádban az Operaház zenekarának tagja.


 

Keller, ?
német nagybőgős; Albrechtsberger szerint az első nagybőgő virtuózok közt említhető.


 
Krysta, Edward
(1930-) Wroclawban a konzervatórium tanára.


 

Kosak, Ferdinand
A Bécsi Filharmonikusok tagja.