Nagybogo.HU | Nagybőgősök információs portálja


      Ma 2018. január 16., kedd, Gusztáv napja van.     Kapcsolat  Támogatás

Petersen, Alf

(1929-) Stockholmban a Szimfonikus Zenekar tagja.

 
Zepperitz, Paul Rainer
1930. augusztus 25-ikén született Bandungban, Jáva szigetén. Apja Franz Zepperitz szintén muzsikus volt. Nyolcéves korában kezdett hegedűn tanulni, majd 1945-ben nagybőgőre tért át. Első tanára Arthur Davel, a Düsseldorfi Szimfonikusok tagja volt. 1948-ban ő is belépett a ebbe a zenekarba, majd 1949-től Bonnban a Városi Zenekar szólistája lett. 1951-től a Berlini Filharmonikus Zenekar tagja lett, és itt 1957-től szólónagybőgős volt. Az utóbbi zenekar tagjaiból 1954-ben megalapította a Philharmonisches Oktett Berlin nevű kamaraegyüttest, melyet azóta is vezet. Ezután 1977-ben megalapította a Die Philharmonischen Virtuo-sen Berlin vonós kamaraegyüttesét. A Berlini Filharmonikusoknál húsz évig volt vezetőségi tag.1957-től Nyugat-Berlinben a konzervatórium tanára lett, majd 1959-től professzor a Hochschule der Künstén. Számos kitűnő tanítványa rangos bel- és külföldi zenekarok tagja, illetve elismert szólista. Zepperitz időről időre mesteriskolákat vezet, és így számos külföldi nagybőgős is büszkélkedhet azzal, hogy tanítványa volt.Egy pompás, öthúros, G. M. Bussetto olasz mester által Cremonában készült nagybőgő birtokosa. Ez a kitűnő hangszer már több mint háromszáz éves, ennek ellenére ma is kifogástalan, koncertképes állapotban van.


 
Budrow, Jack
Tagja volt a Houston Simphonynak, az Amerikai Nemzeti Opra Társulatának, a Sant Fé Opera Társulatának. Jelenleg az észak-Karolinai Zenekar szólamvezetője.


 

Wagner, Karl
(1760-?) német nagybőgős; 1801-től Szentpétervárott az Operaház zenekarának tagja volt, állítólag J. Kampfer utódaként.


 

Vojacek, Bohumil
(1857-1934) cseh származású nagybőgős; 1884-től haláláig Kijevben volt zenekari tag és a konzervatórium tanára.


 
Hrábe, Josef
1816-ban Bubenschben született, és a prágai konzervatóriumban Housénál végzett 1837-ben, majd mestere utóda lett a tanári székben. Ő is sikeres pedagógus és virtuóz nagybőgős volt. Következetesen folytatta nagy elődjének munkáját és számos kitűnő nagybőgőst nevelt fel. Ezek közül is a legjelentősebbek Trautsch Károly, Franz SimandI és Josef Emanuel Storch voltak. Iskolát és mintegy 120 etűdöt, továbbá versenyművet írt a nagybőgő számára. 86 etűdje ma is a legtöbbet gyakoroltak közé tartozik. Hrabé 1870-ben halt meg.


 

Lipa, Ferdinand
(1933-) nagybőgős és pedagógus Pozsonyban.